Olyan végtelen nehéz volt ez a nap,
Az utcákon csak szállt, csak szállt a port,
Én meg futottam, küzdtem a kenyérért,
Nem is tudom már, merre, hol.
Csak ülök, ülök itt az asztalomnál,
Előttem tesped szegény vacsorám,
Ottkinn most mennek mohón a népek
Mulatni, élni szaporán.
Kicsinyre szorul össze körülöttem,
Szegény tanyámnak négy fehér fala,
Megbujok közte, mint az üldözöttek
Erőtlen, gyönge apraja.
Oly nagynak érzek odakinn most mindent
S olyan kicsinynek látom magamat,
Hogy szinte félek, reszketek ijedten,
Valami hátha elragad.
Valami hátha elvisz messze, messze,
Valami hátha szárnyra, szárnyra kap.
Valami hátha kiszakad belőlem…
Valami dacos gondolat.
Forrás: Élet 2. évf. 2. kötet, Bp. Stephaneum Nyomda R. T. 1910. júl. 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése