Elment a Gondolat s az Élet
Egymásután,
És ablakot, kaput tártan hagytak tunyán:
E rossz lakók, e vad legények!
S minden sötét most, mint az éj:
Az ablakoknak árnya mély;
Nem verdesi zaj a kaput,
Hol szót visszhangozott az út.
Jól zárj be ajtót, ablakot,
Máskép az ablakon szemedbe les még
A meztelenség és a kopár üresség;
A puszta ház oly elhagyott.
Távozz: az ész a vidám szóra lázad,
A vidításnak nincs helye.
Agyagból építették ezt a házat,
Most csendbe’ hull a földre le.
Távozz: a Gondolat s az Élet
Itt többé nem tanyáz,
De egy távol, dicső városba tértek –
Egy nagy városba messze, künt –
S ott vár rájuk egy örök, tiszta ház.
Bár mindig itt lennének ők velünk!
Forrás: Élet 2. évf. 2. kötet, Bp. Stephaneum Nyomda R. T. 1910. júl. 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése