GYERE, üljünk le ide. Itt megvacsorázhatunk. A teraszon jobb lesz. Itt friss levegő is ér bennünket s elnézhetjük a sétáló interlakeni közönséget. Gyönyörű hely ez az Interlaken! Szegény megboldogult feleségem is mindig ide vágyott…
- - -
- Bizony, három éve, hogy meghalt. Azóta magánosan élek, egyedül. Ez a legnagyobb szenvedélyem: az utazás. A birtokomat árendába adtam s így nincs semmi megkötöttségem. És utazgatom. Erre-arra. Amerre elkívánkozom, amerre a hangulatom sodor… Valami nomád vér is szorult belém. Nem tudok egy helyen sokáig maradni. És fanatikusa vagyok a szépnek. A természeti őserőnek és az emberi lángésznek. Mindennek, ami művészi. Képes vagyok ma Drezdába utazni a sixtusi Madonnáért, hogy holnap a milói Vénuszt csodáljam meg Párisban, azután Rembrandtot Amsterdamban, az antik világot és a renaissanceot Rómában, hogy lássam a valóságban az athéni karyatidákat még ma vonatra ülnék és így tovább…
- - -
- Azt mondod, hogy nagystílű élet? Talán az, nem kell egyéb hozzá, mint anyagi függetlenség és hogy kultúrember legyen az illető. Igazi kultúrember, européer…
- - -
- Igazad van. Még hajlandóság is kell hozzá. Arra való vér és egy kis poétai hangulatcsapongás. Nem mindenkinek való, az igaz. Nekem ilyen a természetem. Ritkán vagyok én odahaza is. Csak egyszer-kétszer nézek haza évenkint. Az egykori ismerőseimmel sem találkozom. Csak így, mint például veled, ha véletlenül egymásra bukkanunk! De ez igazán kedves találkozás volt! És szépen, jól eltöltött nap!
- - -
- Mindenki így van ezzel a Jungfrau-hegyvidékkel. Ez megóriásítja az embert és egyben porszemmé lapítja. A természet örök oltára ez a három égbenyúló, örök hótól fehérlő sziklacsúcs. Szeretném ide elhozni az istentagadót, tudom, hogy itt bűnbánóan verné a mellét. A szó el nem koptatott értelmében fenséges ez! Tavaly előtt, mikor erre jártam, egy lavinát láttam fönn az óriás magasságban, Kleine-Scheidegg fölött lezuhanni… Recsegve ropogott, harsogva bömbölt és gáttalanul szakadt alá ez a rettenetes, hatalmas hótömeg… A természet félelmetes erőnyilvánítása volt. alázuhantában, láttuk távcsővel, porrá zúzott egy alpesi kunyhót; szegény betegágyas asszony volt benne, egy ölbeli gyerek és egy tehetetlen öreg ember… Egy pillanat alatt végük lett. A családfönntartó apa; egy turistavezető kint volt a hegyek között… Mire visszaérkezett: nem talált semmit. Sem a házát, sem a feleségét, sem a gyermekét, sem az öregapját!... Rettenetes istencsapás ez a lavina!
- - -
- Hogy gyakran szokott-e alázuhanni lavina? Kisebbfajta szinte naponkint előfordul, de ilyen pusztító erejű lavinazuhanás, tudtommal, csak elvétve, ha megesik. Holnap még itt maradsz? Vagy tovább mégy?
- - -
- Úgy? körúton vagy? merre mégy?
- - -
- Szép út. De Genfből eredj el Chamonixba is, a Mont-Blanc lábához. Onnan gyönyörű kirándulásokat tehetsz.
- - -
- Helyes. Én is odamentem… No, nézd már! Ma szerencsés napom van. Ezek is régi ismerősök.
- - -
- Igen, azok, akik most bejöttek. Akik ahhoz a sarokasztalhoz ültek, amely előtt most a pincér áll. Birtokos szomszédaim voltak. Gerendyék. Nem ismertem közelebbről őket, mert én csak két évet töltöttem a birtokomon s már akkor betegeskedni kezdett a szegény kis feleségem.
- - -
- Igen. Jó család, úri emberek. Régi birtokoscsalád azon a vidéken, bár ő előbb katonáskodott. De szerencsétlen egy család volt. Nem hallottad, mi történt velük? Nem, nem most volt az. Van annak már vagy három éve. Vagy még több is. Azt tudom, hogy akkor még élt a feleségem. Nem hallottad? Pedig bejárta a fővárosi lapokat is. Fatális egy eset volt. Igazi kisvárosi ízű. Csak ott eshetik meg az ilyesmi! Jól emlékszem rá, hiszen roppant bosszankodtam rajta. Általános emberi szempontból. Mert magam is utálom a kicsinyességeket, az előítéleteket. A kisvárosi élet minden mizériáját. Különösen a hírharangozást, az úgynevezett pletykázást, kisvárosainknak ezt a tipikus rossz tulajdonságát, ami a kultúramentesség legnagyobb foka. Kíméletlenség, bárdolatlanság, kivetkőzés emberi mivoltunkból, marakodó hiéna-tempó. ezek szegények ennek az áldozatai.
- - -
Az egész család. Úgy, amint itt ülnek. Csak a katonatiszt fia hiányzik az öreg Gerendynek. Csodálom, hogy nem hallottad. Pedig magyar kultúrtörténeti epizód. Épületes história, amely százával esik meg a mi kis városainkban. Ha nem is ennyire elfajulva, mint ez!
- - -
- Elmondhatom. Az a szegény, szomorú leány a tönkre cibált hőse a dolognak, aki szemben ül velünk. Bájos gyerek volt akkoriban, vagy tizennyolc éves szép, fehérlelkű kis leány. Zárdai nevelés komolyította el és tette egy kicsit hallgataggá, magába zárkózottá. De az apja is szigorúan, katonásan bánt vele, mikor a zárdából hazajött. Az öreg Gerendy ugyanis penzionált kapitány volt. Valami katonás, száraz fegyelmezettség és kimért öntudatosság nehezedett arra a nagy sárga házra, amelyben laktak. Ez a szellem meg is látszott a leányon.
- - -
- Nem értem. Hanem egy kicsit zárkózott, el-elsóhajtozó volt. Olyan, mint egy bimbó, amelyest egy erős kéz tart össze, hogy a tavaszi virágfakadáskor ki ne nyíljék.
- - -
- Persze, hogy helytelen politika. Hiszen ez a lélektani oka annak a könnyelmű lépésének, amelyből az egész konfliktus támadt. Különben nem volt az könnyelmű lépés. Csak kisvárosi, előítéletes szemmel nézve az. Valójában pedig valami nagy, természetes ősösztön, a szabad fellélegzés elmámorító hatása.
- - -
- Nem, dehogy. Nem volt semmi magáról való elfeledkezés, semmi erotikum. Biztos, hogy nem volt. A nyakamat teszem rá. Ki van zárva. Csak annyi volt az egész, hogy egy gyönyörű szép, meleg májusi délután teniszezni ment a leány. A pálya a közeli erdőszélen van. Lóvasút vezet a városból odáig. A leány egyedül szállt föl a lóvasútra, mert az anyja betegen feküdt odahaza. A következő megállóhelyen Szántó, a járásbírósági jegyző szállt föl hozzá. Az is a teniszpályára igyekezett. Fontos a dolog megértéséhez, hogy ez a Szántó, az a kisvárosokban mindig előforduló fiatalember volt, aki utolsó helyen jön a leányok előtt számításba, de aki ennek dacára is szeret mindenkihez hozzádörgölődzni. Nem lump, vagy kiállhatatlan természetű, hanem sokkal inkább bárgyú, nevetségesen félszeg, férfiatlan. A lóvasút útja az erdőszélen át vezet, kedves villasor között. A nap melegen süt, zöldes reflexben rezeg át a falombok közül. A feslő virágok illata idáig érzik, egy-egy sárgarigó nagyokat füttyentve repked fáról-fára. A gyönyörű, üde, drága májusi délutánok kábító, elmámorosító hangulata ez. A leány szótlanul gyönyörködik benne. Olyan új ez neki, hiszen még soha nem gyönyörködte ki magát a tavaszi természet csodás szépségében, finomságában, színpompájában.
- - -
- Persze, hogy a katonás nevelés miatt. Ez nem tanította meg, hogy vannak percek, amikor az életnek örülni is lehet, hogy májusimádatkor ki szeretne csordulni az ember szíve a gyönyörűségtől és forróvérrel, pogánymódra fehérlovat áldozni berkek alján…
- - -
- Nagyon is érthető ennek a szegény leánynak a hirtelen föltört természetimádata. Hiszen ez az egész tavaszi hangulat most szakadt rá először. Elkábult, elmámorosodott…
- - -
- Hogy mi történt? Hát kérlek, megérkeztek a végállomásra. Ugyanonnan indult ki egy vicinális, amely végighasítja az egész erdőt s egy órányira az erdőn túl, egy kirándulóhely-félénél áll meg. Amikor a leány leszállt a lóvasútról, éppen akkor volt indulófélben a vicinális. Nyomban elhatározta magát. Felült a másik vonatra és hívta Szántót is, hogy kísérje el. Ez persze oda volt a megtiszteltetéstől.
- Nem lehet tagadni, hogy ez kissé meggondolatlanság volt. Ebben igazad van. De gondold el ennek a leánynak a hangulatát. Aki megittasodott a természettől, akinek nem volt elég a villasor közötti parkírozott, mesterséges erdei út, hanem aki az igazi, szabad természet után vágyakozott. Amilyent eddig még sohasem látott. Mondhatom, hogy ez az erdőt átszelő vasúti pálya igazán szép is…
- - -
- Nem történt más, csakhogy éppen végigvonatoltak az erdőn, kiszálltak az erdő túlsó részén, ott egy vendéglőben megozsonnáztak s estefelé visszajöttek. A lánynak hangos, kacagó jókedve volt, sohsem érezte magát ilyen jól. Mire visszajöttek, besötétedett s nem volt már senki a teniszpályán. Hazamentek. Másnap délután a leány kiment a teniszpályára. Az oda vezető útról már messziről látta, hogy senki sem játszott, hanem a padok körül egy csomóba verődött az egész társaság s középen nekibátorodva mosolygott Szántó. Mikor odaért, szétrebbentek és mindenki csak játszani akart. A leányok szája szegletében visszafojtott, gúnyos mosolygás ült, a fiatalemberek feszesen köszöntötték. Úgy esett, hogy egész délután ülve maradt. A hazakísérésnél szabódott mindegyik; egyedül ment haza. Nem szólt a szüleinek semmit, de sejtette a dolgot. Tudta, hogy a leányok minden ok nélkül irigyei voltak, a fiatalembereket meg nem magához valóknak tartotta. Az akcióra itt a reakció alkalma. Rá következő nap még jókor reggel volt, mikor Terka néni magából kikelve rájuk tört. Terka néni a kisvárosi Terka nénik bronzba öntésre méltó típusa volt. Jaj lelkem, galambom, kis Malvinkám, kedves kis húgom, gyönyörű szentem – mondta egy lélegzetvételre -, hogy tudtál ilyet tenni? Jaj, jaj, tele van a város vele! Megyek ma reggel Csiszárhoz, a mészároshoz és viszem vissza neki a marhahúst, amivel ezt a buta oktondi Rozi cselédemet be akarta csapni, mert képzeljétek, ötvenkét krajcárjával mérte a hús kilóját! Ötvenkét krajcár! Jaj lelkem, hínárba ránt már ez a rettenetes drágaság s még ez a drága hús is olyan inas, pötyögős volt, hogy kifordult a számból a falat, mikor megláttam… Hát mivel fogad ez a zsivány? Azt kérdi tőlem, hogy hallottam-e a Gerendy Malvin kisasszony szökését? Elszökött a Szántó jegyző úrral. Odavoltak egy egész délutánra! Azt hittem, a guta lapít meg ott állóhelyemben. Otthagytam a pötyögős húsát a vén salabakternek, rohantam ide, ahogy csak öreg lábamtól kitelik. Az úton megfog Micsnainé: Hallotta-e lelkem a Gerendy Malvin szökését? Három lépéssel odább Kuzmikné leánya jön szembe: No ugyan, szép keresztleánya van Terka néninek! Még itt az ajtó előtt is rám kiáltott a vászonkereskedő Baloghné: Aztán jól megpirongassa lelkem asszony azt az elvetemült leányt! Azt sem tudom, hogy jöttem be, de itt vagyok szívem, hát mi volt, hogy volt, mikor volt? Ejnye, ejnye, hát ilyet kellett megérnem?
- - -
- Igen. Ez a Terka néni tipikus kisvárosi hírharang volt.
Hogy erre mi történt? Az öreg Gerendy szigorúan vonta össze a szemöldökét s vallatóra fogta a leányát. Az szegényke elmondott mindent úgy, ahogy volt. Terka néni megtoldotta, hogy Szántó volt az, aki elferdítve, nagy hősködve elterjesztette a hírt a kisvárosban. Még azt is mondta, hogy Malvinka felkínálta magát, de ő lovagias ember maradt. Gerendy nem szólt semmit, hanem kapta-fogta magát és felment a kaszinóba. Megvárta Szántót. Mikor ez megjelent, Gerendy elibe állott és szó nélkül összepofozta. Katonásan, teketória nélkül, talán egy kissé brutálisan is. No, erre kitört a vihar. Nagy botrány lett belőle. És csudálatos módon mindenki ennek a nyomorult Szántónak fogta a pártját és Gerendyékre kígyót-békát rákiáltottak. Egyre jobban és mind nyilvánosabban. Mindenki Gerendyéket csepülte. Társaságba meg sem hívták őket ezentúl, a szembejövők a köszönés elől pedig mind a túlsó oldalra menekültek. Belekerült az egész botrány először a helyi lapokba, majd a fővárosiakba. Leplezetlen, piszkolódó cikkek jelentek meg a „Sárváros és Vidéké”-ben, igazi kisvárosi zsurnaliszta stílusban. Kezibe kerül az újság a Gerendy katonatiszt fiának is, aki másnap otthon termett és végigkutyakorbácsolta a szerkesztőt a főutcán. Lovagias ügy, párbaj. De csak olaj volt a tűzre. A kisvárossal nem lehet bírni. Meggyökeresedett benne az a tévhit, amit Szántó terjesztett el. Nem lehetett a szemét fölnyitni, nem lehetett az igazságról meggyőzni. A gyűlölködés, szinte már a fanatizmusba csapó szenvedélyek annyira kiélesedtek a kisváros és Gerendyék között, hogy az egyik félnek okvetlenül a rövidebbet kellett húzni. Gerendy esett áldozatul. Eladta a birtokát potom áron, kicseppent a jól jövedelmező bankok igazgatósági tagságaiból és egyéb sine curákból. Még a hadnagy fia is lemondott a tiszti rangjáról. Nem tűrt egy makulányi foltot sem a becsületén és elejét vágta minden esetleges meggyanúsításnak.
- - -
Nem tudom, hogy vettek volna-e máshol birtokot, vagy valahol megtelepedtek volna. Sőt, most jut eszembe, hogy egy ismerősükkel találkoztam s az mondta, hogy többnyire külföldön élnek, ott utazgatnak. Kivert bika módjára. Szegények…
- - -
Sajnálatra méltó család. De az öreg Gerendy erős férfi, edzett ember. Katona. A fia praktikus eszű, megél a jég hátán is. Az asszonynak keserves, de hiszen ő már élt szép napokat is. De ez a leány, ez a leány! aki olyan bájos, szép és fehérlelkű leány volt. Tönkre cibálták, megőrölték, megölték a lelkét. Földúlták, agyontiporták, beszennyezték az ifjúságát, az életét, mindenét. Mint egy letiport, lefonnyadt, kitépett szirmú virág jár szótlanul, megtört fényű szemmel, föl nem olvadó bánattal a világban… Nézd meg az arcát. Az arc, a szem, a lélek tükre, mondják. No, most igazán találó ez a meghatározás. Látod azokat a keserű vonásokat a finom kis arcán, a koraráncokat, a vádoló kisírt, szomorú szemét?... Hát van-e föllázítóbb, égrekiáltóbb dolog annál, mikor megölik egy leánynak a lelkét, a fiatalságát, az egész életét?... Rózsaszirom szaggatás ez, fekete a fehéren…
- - -
- Igen, önkéntelenül a lavina jut az ember eszébe ez eset hallatára. A hírharangozás is olyan, mint a lavina. Parányi hószem hatalmas hótömeggé óriásodik és alázuhantában emberéleteket olt ki…
- - -
- Te is fázol? Az alpesi esték bizony hűvösek. Vegyük föl a kabátot… Vagy talán mehetnénk is már? Jobb is, ha megyünk. Holnap elutazol, korán kell kelned!...
Forrás: Élet 2. évf. 2. kötet, Bp. Stephaneum Nyomda R. T. 1910. aug. 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése