Téged mostan a város rőt utcáin
Láng-ostorokkal űz, kerget a nyár.
Itthon meg a nád hűs sátora vár,
Mert máglya ég a város rőt utcáin.
Zöld sátorában itt a csend lakik,
Hűs szeretője hajdan víg szivednek.
A nádi rigók néha fölnevetnek,
De a sátoron belül a csend lakik.
Előtte, mint szellős királyi parkban,
Bronz-szobrok állnak: barnatollú gémek.
A lotuszok bibor-lángokban égnek
Előtte a szellős királyi parkban.
Este riadva zúdul meg a nádas.
Hárfáz millió szára közt a vágy.
Aludni nyugton – ó jaj – sohse hágy.
Ha este vadul fölriad a nádas.
Én minden este a sátornál állok.
Titkos mélyén nagy áldozat-tűz ég.
Mikor jösz már meg? Ó, irgalmas ég!
Én minden este a sátornál várlak.
Forrás: Élet 2. évf. 2. kötet, Bp. Stephaneum Nyomda R. T. 1910. júl. 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése