Mögötte vak éj,
Fölötte az ég egy csillaga reszket…
Előtte a Város ködbe borultan…
Magához ölelve faragott fakeresztet,
Megy az apostol – sziveszorultan.
Ős Róma fölött
Sikong az Enyészet, huhog a Halál…
Az Ember sírgödre előtt
Szeretettel az Élet apostola áll:
Szibarita-világ nem ijeszti el őt.
„Vagyok az Úr apostola, népek!
Az utam tövises, mint uramé volt,
Királyom koronája töviskoszorú,
Jogara a nádszál és szomorú
Bíborja a vérfolt.
Vagyok az igazság kősziklatalapja,
Fölülérek a halál erején!
Fekete sírból támasztom az Embert…
Ne féljetek népek, nem vesztek el, nem, mert
Az élet apostola, az vagyok én.”
Forrás: Élet 2. évf. 2. kötet, Bp. Stephaneum Nyomda R. T. 1910. júl. 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése