-
Kis-Kőrös.
–
„Itt születtem én ezen a tájon –„
Petőfi.
Itt ringott hát egykor
az a bölcső,-
Bölcsője a dalok nagy
fiának!
Üdvözöllek te szerény
kis hajlék,
Leborulva áldlak és
csodállak!
Itt, az alföld tengersík
vidékén,
Itt született, itt volt
szép világa;
Itt kelt szárnyra repülő
sas lelke,
Hol a rónák végtelenjét
látta.
Itt repült fel magas
gondolatban
Tul a földön, felhők
közelébe,
Hol mosolygva nézett rá
Dunától
A Tiszáig nyuló róna
képe.
Nem paloták
márvány-csarnokában,
Itt látta meg azt a
napvilágot,
Mely mióta égi utját
járja,
Olyat mint ő, vajh mi
ritkán látott!
Hegy ha volna, - vagy
csak domb e tájék,
Azt mondanám: ez is
Horeb bokra,
Melyből az Úr szent
igéje tört ki
Örökfényü, lobogó
lángokba:
Lelke láng volt, melynek
fénye mellett
Fölmelegszik e hazának
népe,
Az a nép, kit nagy
szeretetével
Oda ölelt végtelen
szivére4
Ő ha szólott dalban itt
e népről:
Nem hallottunk soha
édesebbet!
Büvöshangú és lágyhúru
lantján
Hő szerelem tündér álma
zengett,
Könnyeiben könnyeinket
láttuk,
Örömével örömünket
zengte:
Rózsaerdőn majd dalos
madárka,
Majd meg tépet felhő
volt a lelke!
S ha megharsant a
honszerelemről
Érczes ajkán a serkentő
ének;
Fölriasztá érző
viszhangját a
Rajta csüggő honfi bús
szivének.
Hallottuk a lánczok vad
csörgését,
És láttuk a fényes kard
aczélját,
Dalai a völgyön és a sikon
Száguldtak, mint a
viharzó szél át!
S hol – Szabadság! –
zászlóid lobogtak,
Tirteuszként rohant a
csatákba:
Ágyudörgés nem zengé túl
hangját,
Még hősebb lett a
honvéd, szavára!
És midőn a harczok
bőszült lelke
Vérbe fult a gyászos,
szörnyü éjben:
Ott esett el, mint
óhajtá szive,
Szabadságért, a szent
csatatéren!
Ott esett el!... Ámde a
halál sem
Tépheté meg fénylő
koszoruját:
Üstökös lett fenn a
csillagok közt,
Ott járja most
halhatatlan utját!
Egy világra szórja szét
sugárit,
Megcsodálják az
idegen népek;
S dalait, mik szivéből
fakadtak:
Visszazengik sikok, erdők, bérczek,
Sirja hol van?... Azt ne
kérdezzétek!
Lantját, kardját nem lelé
meg senki;
Halhatatlan, örök
dicsőségét
E kis hajlék egy
világnak zengi:
Itt született, itt
ringott bölcsője
A szabadság s szivünk
dalnokának!...
Törpe minden palota
előtted
Szerény hajlék!... Én
csodállak, áldlak.
Forrás: Petőfi a magyar
költők lantján – Versek Petőfiről -
Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros
Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése