Szívszaggató volt, míg
hozzátörődtünk,
De megnyugodtunk benne:
Porod vegyült a
harczmező porával,
Szent föld alatt pihenve…
Kilobbantál felséges
meteorként
Az örök éjszakába, -
Villám gyanánt egyszerre
ellobogtál,
Csak dörgést hagyva
hátra!...
Most jő a hir… óh! ez
kimondhatatlan!
Gúnyt űz a kegyes isten
Önnön magából, ha a
képtelenség
Valóság lehet innen!
Mi azt hivők: szunnyadsz
a csatatéren,
Büszkén hivők, hogy ott
vagy!
S most jő a hir, hogy
élve eltemettek,
S több vagy a halottnál,
mert élő-hallott vagy!
Roskadt szemedben
ragyogó nagy multad
Eltorzitott emléke…
Elfonnyadt képed
borzalmas rabévek
Kinos tüzében égve…
Váz… rom… hamu! hatalmas
szellemed
Vonagló koldusárnya, -
Míg nagy neved, mint
halhatatlan phoenix,
Száll örök ifjan ki a
nagyvilágba!
Költő, te vagy? Sas aki
fent születtél,
Orkánok ikeréül,
Ki a magasban oly
magasra szálltál,
Ahol a felhő szédül…;
Kit rabimákból alkotott
az isten
Szent, ünnepélyes órán;
Te tudtál volna
szolgalánczot tűrni
Gyalázatos rút szolga
élet árán?
Ha lázas álom így
alkotna téged:
Remegni, sirni fognánk,
S a szörnyű álmon, túl az ébredésen,
Még hosszasan zokognánk!
Irtóztató… ha ez valóra
kelne;
Ha egyszer megjelennél
Ónos sírodból s míg eléd
borulnánk,
Borzadt szemünk ijesztő
réme lennél!
Ha visszajönnél! Nem!
nem! soha többé!
Ne jöjj e földre vissza!
E föld hazád még, ah! de
megalázott
Nép szégyenkönnyét
issza!
„Boszuljátok meg!” így
zokognál hozzá
S ő szólna: - Hát nem
érted?
Rablód… barátunk, -
hóhérod… fivérünk!
Távozz, szegény
kisértet!
Forrás: Petőfi a magyar
költők lantján – Versek Petőfiről -
Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros
Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése