Nézem dalaidat lelkemnek
szemével,
Fejem zúg, szivem ver,
és elborit a láz –
Nem merlek vizsgálni,
nehogy megőrüljek,
Mint egy istenséget
kutató csillagász.
Érezem lelkednek mindenhatóságát,
De a nagy egészet nem
fogom föl benned…
Egy-egy dalban nézlek,
és úgy értelek meg,
Mint egy kis kenyérben a
megváltó testet.
Sokszor sötét vagyok, -
előveszem könyved,
S rám ragyog ezer nap, -
nem ezer, milliom!
Sokszor hitetlenül
megtagadok mindent,
Hanem a te dalod szent
evangyéliom.
Hitet, lángot adsz te,…
hol is születhettél?
Azt beszélik sokan, hogy
a Kis-Kunságban,
Meglehet, hogy úgy van…
de én azt gondolom,
Egy uj Hóreb völgyén,
csipkebokor lángban.
Szebb a te bánatod, mint
másnak öröme,
Szebb a te örömed, mint
másnak szerelme…
És a te szerelmed? … oh
ennyi fény előtt
Elsápad minden szív,
megvakul az elme –
Sokszor gondolkozom
szerelmes lelkedről –
Mielőtt beléd szállt,
valjon mi lehetett?...
Gondolkozom… talán forró
tüzes dicsfény
A nagy alkotónak
koronája felett.
És még holmi piszkos
istentelen ajkak
Másokkal mondanak
egyformának téged!
Szelid fiú vagyok,- de
hogy ha ezt hallom,
Szinte fogam csattog,
majd megesz a méreg.
Én nem is tudom, hogy
mikép beszélhetnek
Kis tó mellett fekvő
hideg porszemekről,
Meg egy határtalan
tengerrel övezett
Egész égig nyuló
tűzokádó hegyről.
De hadd beszéljenek!...
hisz én nekem azért
Egy hangod másoknak
mindenével felér!
Páratlan csalogány a
dalok kertjében!
Szétpatant üstökös a
költészet egén.
Összetörném lantom, ha
tiedre nézek,
Hanem az vigasztal, az
vigasztal nagyon.
Hogy a csalogánynyal
sokszor egy bokorban
A leghangtalanabb
madárka is dalol!
Forrás: Petőfi a magyar
költők lantján – Versek Petőfiről -
Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros
Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése