Mintha most is azt
mondaná,
Talpra magyar!
Lába szinte előre lép
Mozdul a kar.
Messze néző szemével a
Jövőbe lát,
Keresi ott a szép s
dicső
Magyar hazát.
Ajka most még
szózatosabb,
Mint valaha,
Még távolabb határokig
Zeng a szava.
Meghallják a messze lakó
Népek is azt,
S ott is minden szent
érzeményt
Talpra riaszt.
Egymás után felelgetik:
Igen, igen!
Megértettük a szavadat,
Nem idegen.
A szabadság értelmében
Egyek vagyunk,
Rabok lenni soha, soha
Nem akarunk!
S átkelnek a határokon
Jőnek ide,
Új koszorút illesztenek
A régire.
Hódolatal körülveszik
A dalnokot,
Aki előtt nincs tér, idő
Egyre nagyobb.
Mintha most is buzditana
Dalaival,
Mintha kevés volna neki
A diadal
Azt akarja: egész világ
Jőjön ide:
Szabadságnak nincs még
elég
Igaz híve!
(* A költő dunaparti
érczszobra Budapesten. Az országos kiállitás alatt (1885) csehek, francziák,
lengyelek keresték fel, koszorúkkal, ódákkal ünnepelve a költő emlékét.)
Forrás: Petőfi a magyar
költők lantján – Versek Petőfiről -
Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros
Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése