Virágokat nem ültettek
sirodra,
El nem temettek, mint a
holtakat.
Nem tudni, hogy
leszúrva, letiporva
Vesztél-e el, vagy Isten
elragadt.
Néped csak bámult, meg
se könnyezett:
Petőfi nem halt meg,
csak elveszett!
Örök dalokat hagyva
sziveinkben,
Fölszállt az égbe, mint
egy régi Isten.
Nem zengett szebb dal
magyar ifjú kobzán,
Hőbb lángolás szívet nem
tölte be.
Kard volt kezében,
homlokán borostyán;
Egyik halála, másik
élete.
Nemtői kéz látszott
vezetni őt;
Csodáljuk a sors által
is dicsőt,
Regealakká vált, mert
igy kivánta
Ő és az ég, a dalnokok
barátja.
Emléke ércznél, márványnál
szilárdabb,
Mint szabadsághős, népe
dalnoka,
Nincsen kitéve vésznek,
pusztulásnak;
Egész világ immár az ő
hona.
Lehull a kő, elhervad a
babér; -
D ő minden dalában visszatér,
És millió magyar szivébe
vésve
Hevit-gyújt
nemzedékről-nemzedékre.
Te minden tűznél forróbb
lelkű látnok,
Ki elhulltál a hősi
harcz alatt,
Ki feláldoztál hírt,
nőt, ifjuságot
Magyar hazádért, mely
nem volt szabad;
Kit hányt-vetett a tél
forgó szele,
Te örök vágyak lázas
embere:
Óh, nézz alá, óh, nézz
le a magyarra
Petőfi Sándort, hogy
mily nagyra tartja!
Óh, nézz le s lásd,
hogy nem haltál hiába,
Hogy a magyar nép küzd,
fárad, remél.
Nem kételkedik már
senki, csak a csáva,
Hogy a magyarnak szebb
jövője kél,
Hogy százados balsors
nem ölte meg,
Hogy edzve mostan kezd
új életet;
Mert meg nem fogyva
számban és erőben,
Él a magyar még, bízik a
jövőben!
Pató Pál úr munkához lát
serényen;
Röstelli, hogy soká
lustálkodott.
A magyar nemes ősi
renyheségben
Nem mondja már: „Paraszté
a dolog!”
Költőnek, honfiunak
szobrot állit;
Árpád apánk szép nyelve
felvirágzik.
Uj élet forrong ott a
Tisza hátán
S a nép immár nem él ott
lomhán gyáván.
A sutban egy hever csak;
- hadd heverjen!
Az ősök kardját rozsda
verje ki.
Hadd érjenek nyugodtan
munka-csendben
Malasztos békekor
gyümölcsei.
Petőfi nyelve zengjen
egyedül
Testvéri nép közt e
hazán belül,
S ragyogjon tiszta
fényével fölötte
A szabadság szent napja
mindörökre!
Forrás: Petőfi a magyar
költők lantján – Versek Petőfiről -
Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros
Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése