Im egy kiégett üstökös,
megint
Föltünt az égen, fénylő
fürtivel.
A ködös láthatáron
eltekint:
S a bús világot
láng özönli el.
Majd amikép jött – némán
száll tova:
S a föld nem látja többé!
– tán soha!
Mi vagy Petőfi? csodás
meteor,
Vagy üstökös? – kit
bámul a jelen!
Belőled is fény s lángok
árja forr,
S gyujtó szikrák
szakadnak szüntelen.
De te örökre égsz,
olthatatlanul, -
Mint arra: éj rád soha
nem borul!
Forrás: Petőfi a magyar
költők lantján – Versek Petőfiről -
Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros
Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése