2019. nov. 15.

Tomka Károly: A dicső testvér




Bizony vétkeztünk a mi atyánkfia ellen,
mert látánk az ő lelkének keserüségét, mikor
velünk könyörgött, és nem hallgatánk meg
őtet, azért következett mi reánk e nyavalya.
V. Móz. XLII. 21.
   
Nagy volt az a bánat, nagy volt az a szégyen,
Mely József bátyjait érte vala régen;
Midőn hitvány pénzért, a kit eladának:
Fölemelte Isten Egyptom urának.

Midőn beteljesült a gyönyörű álom,
Melyet a bölcs ifju látott egy szép nyáron.
S a tizenegy csillag, a tizenegy testvér:
Földig leborulva bűnbocsánatot kér.

De ki irhatná le, a mit József érzett,
Midőn e bús foglyok szeme közé nézett.
Midőn fölismerte bennök testvéreit,
Megindulának elrejtve könnyeit.

Más, ha a szerencse zöldágra ülteti,
S van a ki valaha talán vétett neki:
Alig várja – mint a farkas a bárányon-
Hogy felebarátján véres  boszut álljon.

Izráel reménye nem oly virág vala,
Melyből mérget lehel a bosszu angyala:
Biborba öltözve, arany láncz a nyakán,
Mégis szelid erkölcs zendült meg ajakán.

Mi szép ha az Istent a halandó féli!
S a mint a tűz lelkü Juda elbeszéli,
A megfenyitett föld népénekéhségét,
S a kesergő Jákób siralmas vénségét.

A mint kérve kéri a nem ismert testvért,
Szánja meg, a kikre oly nagy keresztet mért;
S atyjok őszfejére, hogy a port ne hintsék,
Oldozza fel a kis Benjámin bilincsét.

József lelke, mint a felzajgó tengerár,
Mely a vihar miatt nem fér medrébe már,
Nem tarthatván tovább a sirástól magát,
Nagy hirrel tölti be Faraó udvarát.

S forró ölelésre kitárva karjait,
Nem vádakkal sujtja remegő bátyjait.
Hogy ne érje őket többé semmi szégyen:
Eszközöknek nézi az Isten kezében.

Kik ha Pótifárnak el nem adták volna,
Szavára egy ország most meg nem hajolna.
S először is atyját kérdezve, hogy él-e?
Most nem szállithatná a Gózsen földére.

Az élet Urához nem rebegne ének,
Hálatelt ajkiról Izráel népének,
Melyet a dicsőség szekerébe vonva,
Fényes diadallal hozott Egyptomba.

S miért illetem én ez ősrégi képet?
József ködfátyolát miért bontom széjjel?
Nem lehet a napot hiven visszaadni,
A halvány szinezet gyarló ecsetével.

Oh, nekünk is van egy isteni testvérünk,
Nem elveszve, mint a hitetlenek vélnék.
S távol jóatyánktól az élet pusztáján,
Be sokszor megbántjuk ártatlan személyét.

Vajha mint Józsefhez a Jákób fiai,
Gabonáért mentek a vész idejében:
Mi járuljunk hitünk szent fejedelméhez,
Erkölcsi nyavalyánk lelki éhségében.

S vajha, mint Józsefnek fényes koronáján,
Legszebb drágakő volt a testvérszeretet:
Összetartás lelke, tiszta és nemes szív,
Emelje Jézushoz a magyar nemzetet.

Bátyjainak József nagy lakomát adott,
S nekünk akkor az Úr még nagyobbat szerez;
Melyet a legdrágább királyi asztalnál:
Az örök életnek üdvével fűszerez!

Forrás: Vasárnap – I. évf. 15. sz. Felső-Bánya, 1881. január 16.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése