Petőfi Sándor, színész

November tizedike érdekes évforduló a magyar színművészet történetében. Ekkor volt száz éve annak, hogy Petőfi Sándor megvalósíthatta régi vágyát, és mint vidéki színész szerephez jutott. Mint diák sokat töprengett azon, miképpen kezdje meg színészi működését? Úgy határozott tehát, hogy beáll némaszereplőnek (statisztának) a Nemzeti Színházhoz. Előbb-utóbb majd csak észreveszik, s még segédszínész is lehet belőle.

1842. november 2-án, mint diák, elhagyta Pápa városát és Székesfehérvárra gyalogolt, hogy a Szabó József-féle színtársulatnál próbáljon szerencsét. A társulatnál volt egy kunsági barátja: Szuper Károly. Őt kérte meg, hogy ajánlja az igazgató figyelmébe. Az érdekes találkozást Szuper így adja elő:

„A napokban érkezett hozzánk egy pápai diák, ki, minthogy kúnsági, mint én – mert félegyházi -, (a nagy költő ugyanis sokszor azt hangoztatta, hogy ő félegyházi születésű) engem keresett fel, hogy mint földije, ajánljam az igazgatónak. Mint mondá, rég vonzalma van a színészethez, sőt már meg is kísérelte egyszer Csehfalvi társulatánál, de ott rögtön abbahagyta. Én rögtön készséggel ajánltam közbenjárásomat s fel is vétettem a társulathoz. ez ifjú: Petőfi, ki tegnap lépett fel először a színpadra, a Párisi naplopó-ban, egy inas-szerepben, aki Bizot-ot kineveti, midőn a naplopó a földre ejti.”

Petőfi e nevezetes eseményt megörökíti egy kis versében, Első szerelem cím alatt.

Petőfi tehát színész lett, már szerződést is kapott és Borostyán álnéven kezdte meg pályafutását. Érdekes, hogy éppen ezidőben, november 3-án, az Athenaeum-ban megjelent (54. sz. 430. lap) Hazámban című verse. November 12-én pedig a pápai Képzőtársaság tiszteletbeli tagjává választotta. Székesfehérvári működése alatt több álnéven szerepelt. Régi színlapokon feltűnik a Sajó, Homonnai, Pönögei és Dalma név is. Igazgatója javaslatára, súgásra is vállalkozott, persze nem szívesen. De hát tizenkét forint „fizetés” volt a szerződésben kikötve, ezt meg kellett szolgálnia!

November 18-án Petőfit házigazdája Szuperékkal együtt meghívta disznótorba. A felséges vacsora humoros versre ihlette a költőt. A „Disznótorban” című verset elő is adta.

Az a ház, amelyben Petőfi lakott, ma is  megvan Székesfehérvárott, a hálás utókor emléktáblával jelölte meg:

Itt lakott

vándorszínész korában

Petőfi

1842. nov. 9.-1843. jan. 10.

A társulat azonban pártolás hiányában feloszlott. Petőfi elment Kecskemétre, Szuper Károlyék társaságában.

„Három napig utaztunk Fehérvárról Kecskemétre – írja Szuper. Hiába, tél van s jól föl kellett pakolnunk a poggyászból. Velem, családomon kívül még Petőfi és Körmendi Lina utazott egy szekéren. Első nap Pentelére értünk s eddig még csak tűrhető volt utunk Fehér-megyében, de tegnap átkelvén a Dunán, feneketlen sáron és homokon keresztül vergődtünk nagy nehezen. A fiatalság azonban vígan utazott s egész úton dalolt. Petőfi is, becsípvén egy kissé a dunai révnél és meglátván Szalkszentmártonnál a Duna-parton a csárdát, hol apja egykor korcsmáros volt, olyan enthusiasmusba jött a kocsin, hogy nem lehetett vele boldogulni.”

Kecskeméten Némethy György színésztársával lakott egy Dudásné nevű asszonynál. Az egyablakos kis szobában egyetlen ágy, fiókos szekrény, festett asztal, két szék volt az egész bútorzat. Az íróasztalt a búboskemence padkája helyettesítette, ott írta meg verseit Petőfi.

A „hírös város”-ban érdekes színpadi epizód játszódott le, amelyet Szuper a következőkben örökített meg:

„Este sógoromat a színházba vittem s Griseldis-t adtuk, melyben oly komédiát csinált Petőfi, hogy a játék folyama majdnem megakadt. Statisztának volt öltözve s éppen nem jutott neki spádé. Hiába követelte a szabótól, hogy adjon neki kardot, mert ő kard nélkül nem lép színpadra, - nem jutott neki. Hogy hát kardtartója üresen ne fityegjen az oldalán egy bunkós botot dugott belé Petőfi, mit talán a közönség észre sem vett volna, miután a bot nem volt hosszabb, mint egy kard s egyenes volt, mint a spádé. Azonban a mellette álló vazall meglátta s elnevette magát s megsúgta a szomszédjának, s így sorra mindnyájan nevettünk e bohóságon. Dézsi a trónon ült, mint Percival, ette a méreg s mormogott, hogy ily nagy tragédiában mit tudunk nevetni. Azonban szájról-szájra neki is megsúgták, hogy tekintsen csak Petőfi kardjára, melyre ő is kijött a sodrából, hogy elfelejtette a szigorú szavakat, mellyel Percival elűzi magától Griseldist Általános lett a nevetés s csaknem a kortinát le kellett ereszteni, hogy a szomorújátékot tovább is folytathassuk…”

Később Pozsonyba ment Petőfi. Az országgyűlések tartama alatt itt nagy árat kértek a bútorozott szobákért, emiatt Petőfi a színházi öltözőkben rendezkedett be. Megunva a sikertelen színészéletet, felment Pestre, elvállalta a Pesti Divatlap szerkesztését. Búcsú a színészélettől című versében elbúcsúzik a vándorélettől:

Adom tudtára mindazoknak,

Kiket tán sorsom érdekel,

Hogy tiszta látkörét jövőmnek

Sötét, nehéz köd lepte el.

Eddig Thalia papja voltam,

Most szerkesztő-segéd leszek.

Isten veled, regényes élet,

Kalandok, Isten veletek!

De nyugtalan természete visszacsábítja a forró deszkákra. Bejárja a kisebb községeket, majd elkerül Debrecenbe is. Itt Pákh Albert írótársa ingyen-szállást ajánl fel neki, de az önérzetes Petőfi nem fogadja el. Nyakába veszi a várost, valami olcsó helyet szeretne találni. Kiér a város szélére, a temető közelébe. Egy Fogas Józsefné nevű jegyszedőnőhöz viszi a véletlen. Itt bérel lakást. Rideg szobájában sokat didereg, a búboskemence a hosszú télen át fűtetlen marad… Ezt is megörökíti: Egy telem Debrecenben című versében.

Végre feljön Pestre. Művészbarátja, Egressy Gábor közbenjárására sikerül régi vágyát megvalósítania: 1844. október 12-én felléphetett az ország első színpadán, a Nemzeti Színházban, a Szökött katona című népszínmű Gémesi szerepében, Egressy jutalomestélyén. Ez a szereplés sem hozta meg azonban az áhított sikert: a költő belesült szerepébe. A szerep szerint azt kellett mondani: „Ez itt a vőlegény – ez pedig a menyasszony”, Petőfi azonban szórakozottságból a leányt mutatta be vőlegényül, a fiút pedig menyasszonyul, s a közönség jóízűen kacagott.

A kudarccal végződött szereplés után most már végleg szakított a színészpályával.

Petőfi színészi tehetségéről sokat írtak. Vannak, akik talentumos színésznek tartották. A Lear király Bolond-ját sikerrel játszotta el. Ki tudja, ha „kiadós” szerepben mutatkozik be, s ha önzetlen és emberséges gondolkozású rendező foglalkozik vele, nemlett volna-e híres színész belőle?

          ERŐDI JENŐ

Forrás: Új Idők XLVIII. évf. 48. sz. Bp., 1942. szept. 28.