Ránk borult a tél zord egével,
Hideg fagyos lehelletével.
Fehér, komor tekintete,
Jégpánczélos öltözete:
Búsan felviharzó szelekkel
Fölibünk hó felhőket terel,
S a földre mely halva fekszik,
Fehér szemfödelet terit.
Nagy és erős a világ Ura,
Óh imádjuk őt leborulva.
Ő szól s ah oltak üdülnek,
Szól s az élők sirba dőlnek.
Tavasszal s nyárban élet virul,
Vig öröm zeng a föld tájiról,
Télben kihalt a külvilág,
Nincs madárdal, nincs lomb, virág.
De bölcs az Úr e rendelése,
Igy van a földnek pihenése.
S meggyülvén keblén az erő
Lesz nyáron bőséggel termő
Kemény fagyok, erős szélvészek,
Tisztitják az éltető léget;
Őszi vetéseken a hó,
Nedvet szül s meleg takaró.
Szép látvány, midőn havas hegyek,
Fölött piros felhők lebegnek.
Érdekes, ha völgy, hegy, róna,
Hólepellel van bevonva.
S a hóvilág holdnak fénye
Ezüst szint árasztván a földre,
A tél borongó alakját,
Kedves derüben láttatják.
Gyönyört szerez, lelket emelő,
Mikor az elterült hómező
Tükrein a napsugarak
Gyémánt fénnyel csillámlanak,
Felujitó, ha hosszu estvén,
A rokon lelkek össze jövén,
Örömöket adnak vesznek,
Édes órákat élveznek.
Hatalmas bölcs, kegyes Istenünk!
Tanits utaidat észlelnünk;
Im szentek a te czéljaid,
Nyilvánvalók vigaszaid.
Csak mint fehér hó tiszták legyünk
Bűnökkel ne szennyezzük lelkünk;
Jöhet zordon tél vagy halál,
Nálad lelkünk nyugtot talál!
Forrás: Vasárnap – I. évf. 21. sz. Felső-Bánya, 1881. márcz.
27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése