Meghalt. Már régen. Pár óra alatt.
Éppen megvirradt, s akkor kelt a nap.
Aztán elvitték. Sok-sok év előtt
És én azóta mindig látom őt.
Felém csillog tündöklő mosolya,
Pillantása nem változik soha,
Derüt idéz, s vigasztalásokat –
Ha élne még, tán szenvedne sokat.
Beteg lehetne, öreg és szegény
Gond téphetné, s elhagyná a remény,
De a halála örök diadal:
Csak így maradhat szép és fiatal.
Forrás: Új Idők XLVIII.
évf. 48. sz. Bp., 1942. szept. 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése