„Van jó lelkiismereted.
Elég, ezzel „beérheted.”
É n e k.
Szegény ember vagyok; - semmim az ég alatt!...
A kunyhó is másé, mely mostan enyhet ad.
Sokra nem is vágyom;
Szükség ha fenyeget: e két kar munkája,
Megküzd minden bajjal, bár utamat állja,
Munkám: gazdagságom.
Nyugton telik éjem, s ha kél a nap, reggel,
Buzgó fohász után, vidám munkában lel;
És ha kifáradok:
Egy sohaj istenhez, egy eskü szó hozzá,
A test lankadtságát uj erőre hozza,
S edződnek e karok.
S ha dolgom végezém, ugy, későcskőn… este,
Az a szegény család, mely jöttömet leste,
Hogy ujong!... hogy örül!!!
Felejtek ilyenkor terhet fáradtságot;
Hisz minden arczon csak szeretetet látok,
Mely engem vesz körül.
Nem irigylem mástól vagyonát, kincseit;
Jut abból nékem is, ha Isten megsegit,
S munkám nem kimélem.
A kincs még nem jólét!... bár több mint a semmi;
Hahj! láttam én már dust, vagyonost is sirni,
S koldulni utfélen!!
A bú sem ver le, de az öröm sem kap el;
Ha ma borus volt… majd vidámabb lesz reggel.
Hisz ilyen az élet!!
Könnyü: ki bizni tud; - nehéz: ki nem reményl,
- S van-e nagyobb kin, a reménytelenségnél!! –
Én bizva reménylek.
Szegény ember vagyok, semmim az ég alatt!!
Boldogságot csupán lelkem nyugalma ad.
Nem is kell több ennél.
Megőrizni csak ezt segitsen Istenem:
A viharokát is békével viselem
S lelkem mitől sem fél!
Forrás: Vasárnap – I. évf. 20. sz. Felső-Bánya, 1881. febr.
20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése