Weöres Sándor: Zsoltár

Kínok árnyékaiból,

kínok árnyékaiból

szólok hozzád Istenem.

Kín mar, sujt, temet,

józan eszemet

vak veszélyben,

láncos mélyben

ne hagyd elveszítenem.

Senki sem tör káromra,

senki sem tör káromra,

bensőm fordul ellenem.

Örök vihar ront,

nincs egy biztos pont

se mögöttem,

se fölöttem,

dög pusztít a lelkemen.

Törd meg kevélységemet,

törd meg kevélységemet,

mély megbánást adj nekem.

Nyársat nyeltem én,

derekam kemény:

mért nem szabad

súlyod alatt

meghajolnom, Istenem?

Száraz zokogás tipor,

száraz zokogás tipor

és a szemem könnytelen.

Utam hajlatán

ördög les reám,

vár nehezen:

a két kezem

tőrrel indul ellenem.

Legyen meg akaratod,

legyen meg akaratod,

ha vesznem kell, jól legyen:

tán kárhozásom

áldás lesz máson –

de ha énrám

kincset bíztál,

ments meg immár, Istenem.

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.