Én
az Istenem úgy szeretem,
Hogy
a szívemet földbe vetem,
Megérik,
akkor learatom,
Fölösét
pedig másnak adom.
Meg
is köszöni, akárki az,
Akárha
huncut, akár igaz,
Ha
mindörökre, ha csak egy percre,
De
az Isten fölébred benne.
Ha
lány az, hozzákomolyodva
Rongyos
kabátom megfoltozza,
Hogyha
meg ember, csak megállít,
Ki
is kisér az ajtajáig.
Ha
éppen főzik az ebédet,
Ottan
marasztnak várt vendégnek
S
ahol az asszony sose hamis,
Meghínak
ott még máskorra is.
Aztán
csak amikor dolgoznak,
Rólam
is el-elgondolkoznak.
S
hogy munka közben megpihennek,
Erejét
érzik a szivemnek.
Nem
csinálnak egymás közt mozit,
Bennük
már Isten álmodozik,
Álmodik
tágas, erős égről,
Kicsiny
fiának nagy szivéről.
Forrás:
Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó
1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése