Reményik Sándor: Ne próbálj!

Engem gyengébbnek faragtál ki,

Hogysem próbáidat

Állhatnám, Uramisten

Dícsérve Téged rendületlenül

Azért igyen könyörgök Hozzád:

Ne próbálj engemet!

Tudom, hogy vannak választottjaid,

akiket szentté finomít a bánat,

Akiket hőssé edz a szenvedés,

Akik áldják és magasztalják

Süvöltő ostorod,

Mert minden csapás nyereség nekik.

Nem én, nem  én!

Én igazabbá, emberebbé

Nem tisztulok sötét eged alatt.

Engem csak torzzá teszel és fonákká,

Engem csak összetörsz,

De szobrot szenvedéssel

Mégsem faragsz belőlem, Istenem.

Nekem kék szemed derült ege kell,

Örök mosolyod aranykupolája,

Őszi erdőkben halk lélekzeted:

Hogy kinyíljék szivem,

Szépségben s szeretetben – másokért,

Hogy ne kerengjek,mint a kerge állat

Veszett irammal, öntudatlanul

Önzésem és nyomorúságom

Őrült köreiben.

Ha azt akarod, hogy dícsérjelek

Szárnyaló énekkel, én Istenem:

Adj enyhülését, ne próbálj engemet!

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.