(KEGYELEM)
Hogy
lesz kegyelem: volt remény!
volt
példa rá!
mint
Jákob álmában a létrán
fel
és alá
angyalok
suhogtak szivemben,
arkangyalok,
nagy
belső térben visszhangoztak
szorongva
ujjongó dalok.
Urunk
kegyelmeit dicsérték
-
mert szándékára nincsen mérték –
zokogó
kórusok.
S
mit tett veled?
Isten
saját törvényét szegte meg,
örökre
írt szándékát szegte meg!
kegyelmeinek
sorát szegte meg!
Mit
tett veled?
kegyeltjét
megpróbálta s elveszett,
veszélybe
küldte s nem mentette meg.
Oroszlán
volt ez a betegség:
Dánielt,
elébe dobott,
nem
öltöztetett zenébe
fogai
között hagyott.
Cethal
volt ez a nagy betegség:
az
Úr téged elnyeletett!
Jónásként
nem tett partra,
a
halba temetett.
Góliát
volt ez a betegség
Dávid:
álltál elébe,
az
Úr megpróbált téged
s
nem takart kegyelmébe.
Te
álltad rettentését,
hitted,
hogy érted harcol
az
Úr nagy ezüst pajzsa
megvéd
bajtól kudarctól:
Íjjad
elpattant. Törött íve.
Köved
visszaszállt homlokodra.
A
harcnak vége. Elvonultál.
Pihenni
megtértél magadba.
Uram!
kiért előtted sírok,
nem
jól szeretted. Már hiába.
Engem
jó szelek köpenyébe
takartál
ajkad fuvásába:
őhozzá
mostoha sziveddel
én
kinzatom vele halálba.
Elfáradtam,
fektess le engem
egyetlen
társam oldalára.
Forrás:
Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó
1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése