Isten,
te mindenütt vagy, nincsenek utaid.
Nézz
le miránk, kik vándorútra kelten
Nem
tudjuk, mi az, biztosan megállni.
Isten,
mindentudó vagy, előtted nincs titok.
Nézz
le miránk, kik titkok erdejében
Tétován
járunk s nem tudjuk, miért.
Isten,
te végtelen vagy, merő határtalanság.
Nézz
le miránk, kik mindig végit érjük
Kinyújtott
karunk koszorús körének.
Isten,
te halhatatlan, tiéd minden öröklét.
Nézz
le miránk, önvérünk lüktetése
Méri
és mossa életünk határát.
Isten,
te vagy a minden, kivüled semmi nincs.
Nézz
le miránk. Minden kívül vagyon
az
emberszivek piros börtönén.
Isten,
te önmagad vagy, azonos mély öröm.
Nézz
le miránk, sok forrás fut belénk
S
önmagunkhoz sohasem juthatunk.
Isten,
egész vagy, tömör teljesülés.
Nézz
le miránk, sebzett részek vagyunk
Egésszé
nem érik életszemünk.
Isten,
te szent szabad vagy, vétkezned nem lehet.
Nézz
le miránk, minket gördít kezed
S
ha hullva hajlunk, mégis vétkezünk.
Isten,
Isten – feléd kérdve kiáltunk
Hadd
igyuk válaszod áldott borát
„Miért”-ed
balzsamát ontsad le ránk –
Ne
tudjunk mást, csak hogy kellünk neked.
Forrás:
Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó
1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése