2021. jan. 12.

Gracza János: De jó annak!

  

De jó annak, de jó, aki

Tud még boldog lenni;

Akinek egy tört reményen

Nem kell keseregni.

 

De rossz annak, aki, mint én,

Ugy áll a világba!

Porba omlott annyi színes,

Verőfényes álma!

 

Aki azon, ami másnak

Oly végtelen édes,

Tudja Isten, hogy mitől, de

Nagyon nagy bút érez!

 

Forrás: Magyar Lányok 14. évf. 18. sz. 1908. ápr. 26.

Endrődi Béla (1886-1956): Ne bántsd az éjjelt

 

Ne bántsd az éjjelt. az a méla csönd,

Mi halkan szárnyal a mezőkön át,

Szivembe lopja erdők, rónaságok

Pihegve, zsongva ébredő dalát.

Más földi ember nem hallhatja ezt,

Csak én, ki titkon virrasztok az éjben,

És a homálynak tördelt, szaggatott,

Rejtelmes zúgását megértem.

 

Ne bántsd az éjjelt. Lelkem várja már

S kitárul jöttén pompázó virágként.

Magába szivja azt az illatot,

Mit tündökölve kilehel az árnyék,

Kelyhébe zárja alvó sóhaját

Tört csillagfénynek, haló sugaraknak, -

S hajnalra bágyadozó szirmain

Ragyogó dal ring: tiszta harmat…

 

Forrás: Magyar Lányok 14. évf. 19. sz. 1908. máj. 3.

Móra Ferenc (1879-1934): Jól teszem-e, rosszul teszem-e…


Jól teszem-e, rosszul teszem-e,

Áld-e Isten érte, vagy ver-e:

Nem tudom, de sose keresem,

Hogy melyik föld adja kenyerem.

 

Sorsom engem sokszor hányt-vetett,

Mint a szél a száraz levelet,

Törzsökömtűl messzi, messzire,

Országszélrűl országszélire.

 

Mégis áldok minden kis zugot,

Mely akárhol részemül jutott

S legkiváltkép áldom a helyet,

Ahol fészket raknom lehetett.

 

Egy az ég, mely bárhol ránk borul,

Egy a nap, mely kél és alkonyul

S fa, madárdal, jó sziv mindenütt

Akad, merre Isten napja süt.

 

De akármely föld ád kenyeret,

Egy legyen, amelyik eltemet,

Földi szegődségem ha kitölt:

Hol szolgálni kezdtem, az a föld.

 

Ahol bölcsőm fája sarjadott,

Ott vessetek nékem ágyat, ott!

Ott leszek én otthon, csak azon

az akáca termő homokom.

 

Legédesebb álmom ott esik,

Míg az igért óra betelik

S ha az angyalfecske kelteget:

Leghamarább ottan ébredek!

 

Forrás: Magyar Lányok 14. évf. 20. sz. 1908. máj. 10.

Nógrádi Pap Dezső: Könyörgés


Ki mindeneknek égi atyja vagy,

Kinek jósága és irgalma nagy

És bölcseséged örök hatalom.

Ó uram, halld meg az én sóhajom!

 

Ma még a fészkünk puha és meleg

S bele rózsákat szór a kikelet

S kis tesvérkéim csengő, kacagó

Ajakán vigan kel a dal, a szó.

 

S bár odakint a „tél ekéje szánt”

A boldogság derüje hull reánk

S mik tövisekkel rakták ki utam:

A büszke álom mind feledve van.

 

De lásd, ugy néha, lázas éjszakán

Valami fájó árny borul reám.

Megszállanak mély gondok, sóhajok

És csüggedt lelkem ugy fáj, ugy sajog.

 

Látom jövőm fekete tükörén:

Hogy mennyi bánat tornyosul fölém.

Örömöktől vert sugarakon át

A könnyek szőtte felhők táborát…

 

Ó uram adj a lelkemnek erőt,

Hadd higyjek, bizzak, miként ezelőtt!

Ha száz seb ér is a harcok során

Az örök-éjbe ne küldjék korán!

 

Aggódva néz rám annyi drága szem.

Minden reményük az én életem!

Miként hajósnak a hullámokon

A világitó őrtorony.

 

Forrás: Magyar Lányok 14. évf. 1. sz. 1908. jan. 1.