Ki mindeneknek égi atyja vagy,
Kinek jósága és irgalma nagy
És bölcseséged örök hatalom.
Ó uram, halld meg az én sóhajom!
Ma még a fészkünk puha és meleg
S bele rózsákat szór a kikelet
S kis tesvérkéim csengő, kacagó
Ajakán vigan kel a dal, a szó.
S bár odakint a „tél ekéje szánt”
A boldogság derüje hull reánk
S mik tövisekkel rakták ki utam:
A büszke álom mind feledve van.
De lásd, ugy néha, lázas éjszakán
Valami fájó árny borul reám.
Megszállanak mély gondok, sóhajok
És csüggedt lelkem ugy fáj, ugy sajog.
Látom jövőm fekete tükörén:
Hogy mennyi bánat tornyosul fölém.
Örömöktől vert sugarakon át
A könnyek szőtte felhők táborát…
Ó uram adj a lelkemnek erőt,
Hadd higyjek, bizzak, miként ezelőtt!
Ha száz seb ér is a harcok során
Az örök-éjbe ne küldjék korán!
Aggódva néz rám annyi drága szem.
Minden reményük az én életem!
Miként hajósnak a hullámokon
A világitó őrtorony.
Forrás: Magyar Lányok 14. évf. 1. sz. 1908. jan. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése