Oh gyors időnek rohanó folyja,
Piciny sajkánkon vitetünk veled;
Örömeinket habod elsodorja,
Mint a beléd szórt rózsalevelet.
Sziklák között vezet sokszor folyásod:
Gondok sziklái közt mi életünk,
Míg mély sirunkat egyszer csak megásod,
Hol örömöt, bút, mindent feledünk.
Csak egyet kérek én, idő, tetőled,
Csak egyet kérek tőled, Istenem,
Hogy síri álmaimba is beszőjed,
Mi Vesztatüz volt árnyék-éltemen!
Lomb-hervadásban és virág-nyilásban
Dalt halljak rólad, égő szeretet,
S a négy folyónál boldogulni lássam,
S szabadnak, oh hon, a te népedet!
Forrás: Magyar Lányok 14. évf. 2. sz. 1908. jan. 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése