Jól teszem-e, rosszul teszem-e,
Áld-e Isten érte, vagy ver-e:
Nem tudom, de sose keresem,
Hogy melyik föld adja kenyerem.
Sorsom engem sokszor hányt-vetett,
Mint a szél a száraz levelet,
Törzsökömtűl messzi, messzire,
Országszélrűl országszélire.
Mégis áldok minden kis zugot,
Mely akárhol részemül jutott
S legkiváltkép áldom a helyet,
Ahol fészket raknom lehetett.
Egy az ég, mely bárhol ránk borul,
Egy a nap, mely kél és alkonyul
S fa, madárdal, jó sziv mindenütt
Akad, merre Isten napja süt.
De akármely föld ád kenyeret,
Egy legyen, amelyik eltemet,
Földi szegődségem ha kitölt:
Hol szolgálni kezdtem, az a föld.
Ahol bölcsőm fája sarjadott,
Ott vessetek nékem ágyat, ott!
Ott leszek én otthon, csak azon
az akáca termő homokom.
Legédesebb álmom ott esik,
Míg az igért óra betelik
S ha az angyalfecske kelteget:
Leghamarább ottan ébredek!
Forrás: Magyar Lányok 14. évf. 20. sz. 1908. máj. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése