Egy szegény asszonynak vala egy leánya,
Kit karján hordozott, karjával tartott fel:
Hitvány kalibába’, kigyók párájával,
Keserves kenyéren.
Azt is bekérették, be, Törökországba,
Török császárnénak dali udvarába.
De mikor szegény ment az ő kapujába:
Megfogatta mindjárt, tétette rabságba.
Az ő édes anyja meghallotta róla
Meg is megpróbálta: nem szánja a szegényt?
Állott kapujába:
- Aki nékem adná kenyerének héját,
Még az is meglátná a mennyek országát;
Aki nékem adná egy ital jó vizét:
Az is megkóstolná a mennyország izét.
Azt egy inasocska végig hallgatództa
Be is bejelenté:
- Asszonyom, asszonyom, felséges asszonyom!
Világon éltembe’ hallottam nótákat,
Keserves nótákat, de olyan nótákat…
- Fogjátok meg hamar, hozzátok előmbe!
Eleibe vitték.
- Te nagyságos asszony! mikor leány voltál,
Ki leánya voltál?
- Maga, édes néném! maga hová való?
- Be Biharországba, Nagybihar Albertné!
- Te vagy nékem, te vagy, az én édes szülém!
Csináltatok néked gyenge jó fürdőket,
Gyenge jó fürdőket, gyenge leveseket,
Néked adom, néked, bársony folyó hintóm,
Irott palotámat, hatvan paripámat
Hatvan katonámat!
- Igya fel házföldje gyenge jó fürdődet,
Habsolja fel kutya gyenge levesedet,
Fogja meg a rozsda bársony futó hintód,
Vesse föl tüzlángja irott palotádat,
Hatvan paripádat, hatvan katonádat!
A nagy átok után, abba’ helybe’ hagyta.
(Székelyudvarhely)
Közli: Balásy Dénes
Forrás: Magyar Lányok 14. évf. 10. sz. 1908. márc. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése