Egy ideig ott feküdhettem eszméletlenül, de mikor magamhoz tértem, kegyetlen fájdalmat éreztem még a fejemben. De annyi akaraterő volt bennem, hogy fel nem jajdultam és ravaszságból megtettem azt, hogy továbbra is tetettem az ájultat.
Ki akartam lesni környezetemet és ki akartam hallgatni zavartalan beszélgetésüket.
A vérszomjas indiánok rabságába kerültünk, még pedig olyan módon, hogy azok Sheppardot és társait fogták el és ezek a gaz fehérek, részben azért, hogy magukat behízelegjék a vörösöknél, részben pedig, hogy rajtunk kegyetlen bosszút álljanak - elárultak nekik.
Amint elővigyázatosan felpillantottam, láttam Peteht, a vérszomjasok vezérét, (aki mindig nagy ellenségem volt és akit kegyetlenkedése miatt én is szívből megvetettem) amint ott ült a rőzse lángja mellett. Ravasz, gonosz képén különös elégedettség tükröződött. Örült, hogy skalp-gyűjteményét, mely amúgyis elég gazdag volt már, még néhány darabbal fogja gazdagítani.
Arról beszélt rézbőrű társaival, hogy milyen pompás fogást csináltak a vérszomjas indiánok és bosszúságának adott kifejezést, hogy Winnetout nem sikerült elfogniok.
Egészen hangosan beszélt, úgyhogy minden szavát jól érthettem. Nem volt kitől tartania, rólam azt hitte, hogy eszméletlen vagyok és Rostról, meg Carpioról tudta, hogy nem értik szavát.
- Mi történik foglyainkkal? - kérdezte az egyik indián a vezérétől.
- Megöljük őket, még mielőtt tovább folytatjuk utunkat - mondta egy másik.
- Nem, azt nem fogjuk megcselekedni. Magunkkal hurcoljuk őket és megmutatjuk őket az upzorokáknak - mondta a vezér. - Helyes?
Upzorokáknak nevezték magukat tudniillik a varjú indiánok.
- Nem bánom! No de ott aztán mi történjék velük?
- Semmi.
- Semmi? Szóval hazavisszük őket, ha már mint a sosonok legyőzői otthonunkba térhetünk vissza?
- Old Shatterhandet mindenesetre hazavisszük. A másik két fogoly olyan jelentéktelen, hogy nem bánom, ha itt is hagyjuk őket az upzorokáknál, hogy karóhoz kötve, máglyát gyújtsanak alattuk.
- Vajon lemondanak-e az upzorokák Old Shatterhandről?
- Miért, azt hiszed vén tanácsadó testvérem, hogy ebbe nem egyeznek bele? - kérdezte a vezér.
- Nincs kizárva, hogy Old Shatterhandet maguknak akarják.
- Uff! De én nem adom!
- Petehnek, a vérszomjasok vezérének tudnia kell, hogy törvényeink szerint a fogoly sohase azé, aki elfogja, hanem azé, akinek földjén elfogják.
- Ez igaz, és bármennyire is bosszant ez a törvény, én sem fogok ellene véteni, csakúgy, mint ahogyan őseim nem vétettek ellene. De azt megkövetelhetem a varjaktól, hogy karóra kössék őket és máglyát gyújtsanak alattuk.
- Természetesen!
És miután már nagyon hosszúnak tűnhetett neki kábultságom, néhányszor belémrúgott.
Erre felnyitottam szememet.
- No Old Shatterhand, tetszik-e a fogság? - kérdezte Peteh gúnyosan. - Talán bizony beszélni sem tudsz a rémülettől?
- Én sohse félek - mondtam megvető mosollyal.
- Attól sem, ha az indiánok lakomája leszel?
- Örülni fogok, hogy egyszer jó falathoz jutnak.
- Úgy látszik nem tudod, kivel beszélsz!
- Pshaw! - mondtam megvetően.
- Kutya, tudod-e ki vagyok?
Nem feleltem.
- Nem felelsz?
- Ugyan mit felelhetnék! Nekem egészen mindegy, hogy ki vagy.
- Peteh vagyok, a vérszomjas indiánok vitéz vezére.
- Hahaha! Vitéz!
- Ne nevess, gaz kutya, az életed a kezemben van! Még ma éjjel végeztetek veled.
- Igazán? No ezt alig hiszem.
- Majd meglátod. És most felelj kérdéseimre.
- Kérdezz.
- Honnan jöttök?
- A fehérarcúak városából.
- Hová szándékoztatok?
- Fel a hegyekbe.
- Minek?
- Aranyat keresni.
- Igaz ez?
- Old Shatterhand sohse hazudik.
- És nem akartatok a vérszomjas indiánusok ellen harcolni?
- Azt se tudtuk, merre tanyáznak a vérszomjasok.
- De az ellenségünk vagy?
- Nem.
- Be tudom bizonyítani!
- Bizonyítsd.
- Tizenöt vérszomjas indiánust elkergettetek a folyótól, ahol lőporral dolgoztatok.
- Mert féltünk, hogy a lőpor robban és halálukat okozza.
A vezér egy pillanatig elgondolkozva hallgatott, aztán gúnyosan felkacagott.
- Talán bizony szabadon engedjelek?
- Szó sincs róla! Nekem mulatságot okoz ez a helyzet. Majd akkor megyek, amikor nekem jól esik.
- Kutya! - ordította a vezér lihegve. - Te a mártírhaláltól félsz és azért ingerelsz így, hogy feldühösíts és hogy egyszerre végezzek veled! De abból semmi sem lesz! Lassan, millió kínok között kell elpusztulnod.
Eltávozott és Cornerhez, meg társaihoz ment, akik távolabb feküdtek megkötözve.
- Vezér - mondta Corner - emlékeztetlek ígéretedre. Kezedre adtuk Old Shatterhandet! Mikor bocsájtasz minket szabadon?
- Ma még nem - mondta a vezér röviden és fenyegetőzve.
- És az adott szó?!
- Hallgass!
- Nem hallgatok.
- Akkor majd találok módot, hogy hallgatásra bírjalak.
- Mi önkéntesen hagytuk magunkat megkötözni.
- Elég buták voltatok.
- Mindez csel volt Old Shatterhand és Winnetou félrevezetésére. És most te rászedsz.
- Hallgass kutya!
- Ígérted, hogyha Old Shatterhand és Winnetou a kezedbe lesz, szabadon engedsz.
- De nem engedlek!
- Ez csalás!
- Peteh sohse csal.
- De most az egyszer csal.
- Hogy mered ezt mondani? Peteh mindig szavát állja! Azt mondtam, ha Old Shatterhand és Winnetou a kezem között lesz, szabad vagy. No de hát Winnetou megugrott.
- Arról én nem tehetek, csak egyedül te.
- Fehér féreg, talán szemrehányásokat akarsz nekem ezért tenni. No megállj! - Ezzel néhány jót veretett Cornerre.
Nevettem magamban, így hát a díszes társaság saját árulása folytán került kelepcébe.
De a nevetés torkomon akadt, mikor a vezér annyira verette Cornert, hogy az mozdulatlanul elterült a földön.
- Szent Isten, agyonverték - mondta Carpio.
- Ha ki is heveri ezt a verést, örök életére nyomorék marad - jósolta doktor Rost. - Hát velünk mi lesz, mylord?
- Megmenekszünk - mondtam határozottan.
- Az ön bizalma minket is megnyugtathat - szólt a kis doktor és csodálkozó tekintettel nézett rám.
Másnap aztán útra kelt a karaván.
Kisült, hogy Corner csakugyan nem bírt a talpára állni, miért is a vezér egy tutajt ácsoltatott össze és arra ráfektették az összetört embert és úgy vontatták a folyón felfelé.
Peteh el volt ragadtatva az én ménemtől és mindenképpen magának akarta megtartani. De valahányszor ráült, az okos állat mindannyiszor úgy levetette hátáról, hogy csakúgy nyekkent. Képzelhető a vezér haragja! A legjobb lovasaival próbáltatott szerencsét, de valamennyien úgy jártak Hatatitlával, mint ő maga.
Így aztán mégis én kerültem rá, mire az okos állat szinte táncolt örömében.
Az első nap minden jelentékeny esemény nélkül múlt el. Csak haladtunk előre szüntelenül. De a második napon déltájban valami titkolt izgalmat vettem észre a táborban.
Kötelékemet szorosabbra fűzték és az őrséget megerősítették mellettem.
A készülődésekből arra a bizonyosságra jutottam, hogy közeledünk a varjak táborához. Itt-ott lövések is hangzottak el, kölcsönös jeladásként.
Most egy magányos lövés hangzott. Felfüleltem és szívem megremegett. Ha senki más, de én ismertem ennek a fegyvernek a hangját. Winnetoué volt.
Szóval itt van a közelben és jeladással akar bíztatni.
Minél közelebb jutottunk, annál több ember- és ló-lábnyomot találtunk a füvön, végre elértünk a varjú indiánok tanyájára. Egy nagy tisztáson ott ült Jakoupi-Topa a Kikatsák törzsfőnöke, körülbelül hatszáz harcossal és Peteh már ott volt mellette.
A rézbőrűek feszes tartással és mozdulatlan arccal néztek rám, de annál inkább villogott a szemük a titkolt szenvedélytől.
Megállítottam paripámat Jakoupi-Topa előtt:
- Old Shatterhand, foglyom vagy! - mondotta a vezér.
- Nem lehetek foglyod, Jakoupi-Topa! Elfelejted, hogy mellétek álltam, amikor az upzorokák a siouxokkal viaskodtak. Igaz-e vagy nem igaz?
- Uff! Old Shatterhand nagyon vakmerően beszél, de amit mond, az igaz.
- Szóval belátod, hogy nem vagyok foglyod.
- Foglya vagy szövetségesemnek, Petehnek, a vérszomjas indiánok vezérének.
- Pshaw! Majd megmutatom, hogy nem vagyok senki foglya, idenézzetek.
Aki ismeri az indiánokat, tudni fogja, hogy semmivel sem lehet őket jobban meghódítani, mint vakmerőséggel és az én cselekedetem teljességgel meghódította őket!
Egy pillanat alatt kiszabadítottam kezemet a kötelékből és azt mondtam lovamnak:
- Tschah!
Erre a derék paripa eszeveszetten száguldott tova. Mire a varjak észbe kaptak, mi már túl voltunk hegyen-völgyön.
Hatszáz harcos vad üvöltéssel jött a nyomunkba, de nem tudtak elérni. Mikor már jó távolban voltam, megfordítottam lovamat és más úton újra visszavezettem Jakoupi-Topa elé.
- No látod vezér, hogy nem vagyok fogoly.
Most lassan szállingóztak vissza a varjú indiánok is, és mindegyiknek tekintete csodálkozással csüngött rajtam.
Jakoupi-Topa pedig mondta:
- Igen. Old Shatterhand bebizonyította, hogy csak addig fogoly, amíg ő akarja, de Old Shatterhand visszatért önmagától hozzánk, mert mint becsületes férfi tudja, hogy ő a mienk.
- Vezér, szívesen vagyok a te bölcs közelségedben.
- A varjak gyűlése határozzon majd Old Shatterhand sorsa felett. Addig persze bilincsek nélkül járhatsz-kelhetsz.
De ekkor már felugrott helyéből Peteh:
- Hát engemet, a vérszomjasok vezérét, meg sem kérdezitek, vajon mit szólok? Az én foglyomat eresztitek szabadon?
- Kár haragudnod, Peteh testvér - mondta Jakoupi-Topa -, te bilincsekkel verted őt fogságba - hozzám meg a szava köti.
- És ha megszegi?
- Nem fogja megszegni.
- Uff! Magadra vess, ha nem úgy lesz! De én, ha táboromban találom, lelövöm, mint a kutyát.
Figyelemre sem méltattam, de odatartottam öklömet Jakoupi-Topa felé:
- Mit tud erről az ökölről, vezér?
- Azt, hogy minden fegyvernél erősebb és hogy megöli azt, ki útjába kerül.
- Úgy van! Ezt a varjak vezére is tudhatná. Éppen azért ajánlom neki, hogy hallgasson, mert ez az ököl bosszút áll fenyegetődzéseiért.
- Azt hiszed, megijedek tőled? - kiáltá dühösen Peteh és nekem jött.
Megkaptam lovát a szájánál fogva és a földre kényszerítettem. A ló ágaskodott, erőlködött, de a következő percben levetette magáról Peteht. Rettenetes zuhanás volt!
- Uff! Uff! - ordítottak a rézbőrűek.
- Uff! Uff! - ordított Jakoupi-Topa is. - Meghalt?
- Nem halt meg, csak egy kis leckét kapott.
- Egy lóval s lovassal így elbánni még sohase láttam. Uff! Uff!
- Mit akarnak ezek itt? - kérdeztem most néhány vérszomjas indiánra mutatva, akik közelembe merészkedtek.
- Meg akarjuk bosszulni vezérünket! - ordították a vérszomjasok.
- Vissza! - kiáltotta Jakoupi-Topa. - Old Shatterhand az én védelmem alatt áll, senki se merjen hozzányúlni.
A vérszomjasok visszavonultak és én magamra maradtam Jakoupi-Topával.
- Old Shatterhand együtt volt Winnetouval? - kérdezte a varjak vezére.
- Igen - feleltem.
- Tudja Old Shatterhand, hogy Winnetou most merre van?
- Ha tudnám, se mondanám, bár neked vezér, nagy szükséged volna rá.
- Uff. Nekem?
- Igen. A sosonok ellen akarsz harcba szállni, ugye?
- Old Shatterhand tudja?
- Tudom, és azt is, hogy a sosonok fel vannak készülve erre a harcra és hogy nagy sereggel várnak. Azért mondtam, hogy szükséged van Winnetoura.
- Ő, aki barátja ellenségeimnek?
- Éppen azért lehetne segítségedre. Békét közvetítene közted és a sosonok között.
- Békét, hová gondolsz? - kiáltott fel felháborodva a vezér -, hiszen ők voltak azok, akik megölték hat harcosomat.
- Kiktől tudod?
- Hírül hozták.
- Nem igaz. A hírnök vagy tévedett, vagy csalt. Ellenben te kivégeztettél négy sosont.
- Igen, bosszúból az én embereimért. De te ezt honnan tudod?
- Olvastam a levelet, amit Nana-po squawjának küldtél!
- Te! Szóval te vagy a squaw követe?
- Igen!
- Uff! Uff! Ki hitte volna! Mi hírt hoztál? Veled vannak a váltságdíjban követelt fegyverek?
- Előbb engedd, hogy ebben a tárgyban Nana-póval értekezzek.
- Uff! Uff!
- Mert, ugy-e, hallanom kell tőle is a tényállást.
- Uff! Uff!
- A fegyvereket csak akkor adom, ha Nana-pot kapom.
- Azt hiszi Old Shatterhand, hogy félre akarom vezetni?
- Dehogyis!
- Hát?
- Azt akarom, hogy mint követet kezeljél, vezér. És éppen ezért engedd, hogy fegyvereimet magamhoz vegyem.
- Tégy úgy, Old Shatterhand.
- Azonkívül engedd, hogy szabadon járjak-keljek.
- Hiszen ezt az engedélyt már előbb is megkaptad.
- És hogy társaim kötelékét is feloldhassam, mert ők is követtársaim.
- Legyen - mondta a vezér -, de te vagy érettük is felelős!
- Természetesen. A Nana-po ügyre pedig még visszatérünk.
A vezér magamra hagyott és én sietve szabadítottam meg kötelékeiktől Carpiot és doktor Rostot.
Ezen az estén aztán a tábor másik felében elhelyezett Corner, Sheppard, Eggly és Lachner sátra felé lopództam, hogy kihallgassam beszélgetésüket.
- Átkozott dolog, hogy ilyen csávába kerültünk - panaszkodott Lachner -, mikor már minden olyan szép rendben ment volna! Oly buta kölyök az unokaöcsém, bizonyára alábukott volna a jéghideg vízbe az aranyakért.
- Csönd, ne beszéljen itt az aranyakról, azt még meg akarjuk szerezni és a falnak fülei lehetnek.
- Úgy szorít a bilincs - panaszkodott Sheppard.
- Legalább éjjelre levennék az emberről! - szólt Corner.
Láttam, hogy ezúttal nem kapnak érdekes táplálékot éhes füleim, távoztam.
A vérszomjas indiánok, a déli összecsapás után, kissé távolabb ütötték fel sátrukat és a varjak vezére, aki most már nemigen bízott meg szövetségeseiben, éjjel maga járt-kelt a táborban, hogy ellenőrizze az őrszemeket. Én kísérőjéül kínálkoztam. És amint így jártunk csendesen az éjszakában, egyszerre csak halk bugyborékoló hangra lettem figyelmessé.
Odafigyeltem.
Ez Winnetou jeladása volt!
De merre lehet? Hogyan siessek hozzá, mikor a varjak vezére szavamat bírja, hogy nem hagyom el a tábort?
Nem kellett sokáig töprengenem.
Mintha a földből nőtt volna ki, ott állt előttünk Winnetou.
- Uff! - kiáltott fel ijedten a vezér.
Megfogtam karját.
- Nincs ok az ijedelemre. A varjak vezére ma délután engem védett, most én védem őt. Ez Winnetou, az apacsok fejedelme.
- Uff! Uff! Winnetou!...
- Itt kémkedtem a tábor közelében és tudom, hogy jól bántál Old Shatterhanddel, azért hát nincs okod félni, Jakoupi-Topa! Csak néhány kérdést kell intéznem fehér testvéremhez. Szóval Scharlih, kedves testvérem, szavadat adtad a varjak vezérének, hogy engedély nélkül nem hagyod el a tábort?
- Igen.
- Veled van paripád, Hatatitla?
- Igen.
- Peteh, a vérszomjasok vezére még mindig a halálodat kívánja?
- Igen.
- Van valami kérésed hozzám?
- Nem is lehetne, mert hiszen te minden kérésemet teljesíted, még mielőtt kimondtam.
Winnetou most Jakoupi-Topahoz fordult:
- Szóval harcba akarsz szállni a sosonokkal, mert azt hiszed, hogy hat varjú indiánt megöltek?
- Igen.
- Még akkor is, ha ez a hír téves?
- Hogyan?
- Majd elmondom. Nana-po hat fehérarcúval együtt prémeket vásárolt a sosonoktól és mert a prém sok volt és nehéz, hát négy soson kísérte őket. Ekkor a Snake Rangenál Nana-po a négy sosonnal előre ment, míg a hat fehér visszamaradt és a vérszomjas indiánok megtámadták ezeket és meggyilkolták őket. Ugyanakkor a Sweetwateren hat varjú indián közeledett és a vérszomjasok, hogy ezekkel ne kelljen a prémeket megosztani, és hogy ezek ne lehessenek árulóik, szintén felkoncolták őket. Ez a valóság. Ha valaki vétkes, úgy te vagy az, aki elfogtad Nana-pot és tűzhalálra ítélted a négy ártatlan sosont. Neked nincs okod a sosonokra haragudni, de a sosonoknak minden okuk megvan, hogy rád haragudjanak.
- Uff! Uff! Ha az igaz, amit az apacsok vezére mond, akkor az én szövetségeseim, a vérszomjas indiánok a bűnösök.
- Úgy van, amit Winnetou mond, az mindig igaz.
- És most mi történjék?
- Ha beismered hibádat, kieszközlöm a sosonoknál a kibékülést, ellenkező esetben ezernél több soson fog megtámadni.
Alig mondta ki az utolsó nyomatékos szót, már el is tűnt, és én, amint némán belenéztem a sötétbe, megint arra gondoltam, mint már annyiszor, hogy Winnetou a legtökéletesebb, legcsodálatosabb ember a világon!
Jakoupi-Topa hozzám fordult:
- Szóval a gyilkosok itt vannak közelünkben?
- Igen.
- De nekem mégsem szabad őket addig kérdőre vonnom, míg futáraim, akiket kiküldtem, vissza nem térnek.
- Úgy van. Sőt nagyon elővigyázatosan kell viselkedned, nehogy gyanút fogjanak.
- Úgy van, ehhez tartom magamat.
Ezzel elváltunk az éj sötétjében.
Napok teltek el így.
Sokszor láttam Peteht, aki felgyógyult már. Valahányszor találkoztunk, mindig gyilkos pillantásokat lövelt felém. A helyzet szinte tarthatatlan volt már.
Egy este felkeresett sátramban a varjak vezére.
- Peteh okvetlenül halálodat akarja, kínoz, hogy kösselek karóhoz. Mit tegyek?
- Még várnod kell.
- Nem lehet. Egy mód volna csak tőle megszabadulni. Hívd ki párviadalra.
Indián szokás szerint a párviadalt nem szabad visszautasítani. De a párviadalnak rettenetes szabályai vannak.
- Ebbe szívesen beleegyezem.
- Tudod-e, hogy az ilyesmi élet-halálra megy?
- Tudom.
- Rendben van, akkor holnap párviadalt fogsz vívni Petehhel.
Másnap az erdő tisztására összegyűltek a varjú indiánok és a vérszomjas indiánok. A párviadal ritka látványosságot nyújt a nézőnek és azért nem akart tőle elmaradni senki sem.
Az ilyen indián párbaj három részből áll:
Az első, hogy karóhoz kötik a két párbajozót, kezükbe ostort adnak és ezzel verhetik egymás meztelen testét.
A második részben bizonyos távolságban állnak egymástól és tomahawkokat hajítanak egymásra.
Harmadszorra birokra kelnek egymással az ellenfelek.
A verseny kezdetekor Peteh megjegyezte:
- Úgy elbánok evvel a fehér patkánnyal, hogy egész nemzetsége meg fogja emlegetni. Még ma a fűbe harap.
Mikor a karóhoz voltunk kötve és úgy ütöttük egymást, valamennyi korbácsütést sikerült kivédenem. Felső testünk szabad volt és valahányszor láttam jönni ostorát, összezsugorodtam, míg ő, mire leoldották lábát a karóról, erősen vérzett karjából, melléből.
A párbaj második része a tomahawk hajításából állt.
- Megállj kutya, ezzel a fejedet hasítom széjjel - ordította dühösen és vad erővel felém hajította fegyverét.
De célt tévesztett, a tomahawk elsüvített a fülem mellett.
- Én inkább nem is dobom - mondtam - mert félek, hogy eltalállak.
- Azt szeretném látni, te fehér patkány! - ordította Peteh.
A tomahawk keresztülsüvített a levegőn és ott állt meg Peteh vállában.
- Meghalt? - ordította a tömeg, amint az élettelenül fekvő Peteht meglátták.
- Nem halt meg, de meghalhatott volna - mondtam -, menjen, dr. Rost és kezelje.
A tömeg éljenezni kezdett, vállára emelt és ünnepelt. Rosthoz fordultam és megkérdeztem tőle, Carpio merre van?
- Nem tudta látni ezt a kegyetlen párbajt, iszonyodott tőle és előre hazament.
Mikor a táborba visszatértünk, ott nagy riadalom volt.
Egy vérszomjas indián segítségével sikerült Sheppardnak, Cornernak, Egglynek és Lachnernek megmenekülnie.
Mint a villám úgy cikázott át agyamon:
- Istenem, ezek elszöktették az én Carpiomat.
Rohanni szerettem volna utánuk, de szavam még kötött.
A varjak vezére azonban feloldott.
- Old Shatterhand szabad. Mehet, amerre neki tetszik!
(Ford.: Altay M. - lektorálta: Krisztián Imre)
Forrás: mek.oszk
