Gumics Ifzidór: Etelka Kréta Szigetében - Melodrama

A drama fzemélyei:

Etele, Karjeli Fejedelem.

Etelka, hütvese.

Ete, Tabán: férfi gyermekeik

Kréka, Hejja: leányaik.

Széplaki, Lápi Fejedelem.

Kar, geniufzokból.

*

Jegyzés: Nincs magyar, ki előtt Dugonics Etelkája ismerete ne volna A jelen dráma itt azon történetet adja, melly a fzerencsétlen Etelkát Kréta fzigetébe helyzi, s a férj s nő között történt megbékéllést énekli. – Feltefzi, hogy Hengeri, a legboldogabb házasságnak megbontója czélját nem érhetvén, a csalódást, s ön gonofzságát Etelének kivallá. – A dramaturgusnak legbővebb történet-íróji az epikusok. Illyen volt Homer a Hellen dramaturgusokra nézve.

*

Etelka, Kréka.

(Barlangól jövén-ki.)

Etelka.

Az éj viharjait mi fzép reggel

Váltá-fel!

Kréka.

Oh anyám, minő vihar?

Én nem tudok semmit.

Etelka.

Nem, oh lányam?

Pedig vadul dühöngtek a fzelek.

Hoffzan ropogtam a fziget bérczi

Az ég kemény dördületiben felénk.

Rémek jelentek a vak éjben meg.

Vefzélyt okádtak tenger, ég s az éj.

De téged, én eggyetlenem, kémél

Az ég. S kinek keblébe nincs vihar,

Nyájas karokkal fedi az álom azt.

Ah lányam, a te ártatlan fzíved

Nem sejt vefzélyt, ég föld repedjen bár.

Kréka.

Mit sejtek én melletted oh anyám?

Szeretlek én téged, s te engemet.

Csókolfz, ölelfz, s csókollak én vifzont.

S ne legyek e én nyugodt? Szeress anyám.

Etelka.

Oh kedvesem! boldog fzerencsétlen!

Jer, jer karim közé. (öleli, csókolja)

Kréka.

Anyám, illy nagy

Nem volt fzerelmed még soha.

Etelka.

Nem, oh leányam, soha. –Anyának, hah

Csupán anyának lenni bé édes

S bé keserü is vifzont! – Oh gyermekem,

Ha engemet fzeretni megfzünel,

S utálni kezdefz majd - - - Egek! lányam!

Kréka.

Miket befzéllfz anyám? Utálni én téged?

Szeretni kit fognék, s ki fogna majd

Szeretni engemet? – Ne sirj anyám!

Szeretni téged a te lányad soha,

Meg soha nem, oh bizony nem fzünhetik.

Etelka.

Meg, magzatom, megfzünhetik. Csak egy,

Csak eggyetlen fzó, s már elhül tüzed.

Egy még nem érzett borz ragadja-meg

Hő fzívedet, s elvefzve én veled.

Kréka.

Anyám te engem nem fzeretfz immár.

Hogy is befzéllhetfz igy, ha még fzeretfz?

Anyám fzeress, fzeress anyám édes!

Etelka.

Szerelmetes gyermek! ha téged én

Igy nem fzeretnélek, nem élnék már.

Titkait az égnek még te nem tudod,

Lányam. Homály, vastag homály leple

Takarja még őket; de már közel

Lebeg feletted felfedések. – Menj

Most lányam, a látóhegy ormára

Meglátni, a mult éji fzélvéffzel

Ha nem vetődék e ki fzerencsétlen

Partunkra. Nagy volt a vihar, mellytől

Ment nem maradhatott hajó. Menj-el,

Hahogy mi rajta, és mi rajtunk ő,

Vifzont segíthetünk.

Kréka.

Megyek tüstént.

De jó anyám, ne légy erántam roffz.

Ne mond, hogy én téged fzeretni majd

Megfzünhetem, s utálni foghatlak.

Ez engem oh anyám igen gyötör.

Etelka.

Menj édesem, majdan ha viffzatérfz,

Anyád ölébe vefz, s a titkot elmondja.

S ofztán ha őt fzeretheted még is,

Csókokkal elborít.

Kréka.

Anyám, ugy lefz.

(annyát megcsókólván, el.)

S. F. (számomra ismeretlen szerző): Kérdét (Triolet)

Páfztor lyánkák, négyetek között

Mellyiknek lefz holnap kézfogója? –

E’ fzóra kiki megütközött

Páztor lyánkák négyetek között.

De egyikre pipacsot tűzött

Szemérme, ’s így kiki tudni fogja,

Páfztor lyánkák négyetek között

Mellyiknek lefz holnap kézfogója.

Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.

F. (számomra ismeretlen szerző): Töprenkedés

- - - - - - - - A’ lyánka jelen volt

Annyával, Kuldína, ’s Etét bámulta, magárul

Szinte feledkezvén, majdnem nyelvére fzalafztá

Fölkelt gondolatit. Mi kies, mondotta fzivének,

Minden ez ifjúban! Bátyám fzép Horka, de ah fzebb

E’ jövevény, mint ő. Melly mézesek ajka befzédi!

Illy fzóllót soha nem hallék; hozzája hasonló

Nincs is több. Mi derék termetre! hajának aláfolytt

Fütyeit a’ fzellőcske mikint csókollya lehével!

És ez az ártatlan mozogás; ingása nyakának;

Könnyű fordulatok; villámló két fzeme hajnal

Csillagnál gyönyörübb; mikor a’ kék fellegen ufzkál.

Melly nemes és fzép kéjek ezek, melly sokfzerü bájak!

Tegzet, mint az övé, nem láttam fzebbet; az övnél

Sem fzebbet, karcsú derekát melly általövedzi;

Ah illy égi alak nem termett több ezen egynél!

Ezt csak alig rebegé a’ Szűz andalgva magában,

Und fia fzóllását mikoron végezve, fzemérmes

Félrehajulttában fzép Kuldínára tekintett.

Elpirul a’ fzép gyönge leány, ’s röpül annya ölébe,

És karjába köté karját, és földre merefzté

Kék fzemeit. Szive ver sebese, mit tenni fzokása

Nem vala még eddig. Remegett fzülejének ölében

Mint amaz őz, melly nem vizsgállya mi fölveri, csak fut.

A’ tüzes érugrás az anyát meg kezdi zavarni,

’S kérdezi féltőleg: „mi talált Kuldína leányom?”

Hol fülök, édes anyám, hol fázom: vigy tova innen;

A’ Szűz ezt felelé; mellyem fzorul, ingnak alattam

Lábaim; a’ föld is velem együtt mintha kerengne,

Úgy tetfzik; hamar, édes anyám, jer vigy tova innen;”

Ezt mondá, ’s egy pillanatot még válta Etével,

Karjain annyának, sérvedve tudatlanul, elment,

Bár fzive a’ nyiltvett, fzáz ízben viffzamarafztá.

- -- Undnak fia lóra fzökellvén

Elhaladott, de fzorultt fzivvel, Kuldína igéző

Képe mivel mellyébe nyomult, ’s elfogta egéfzen

Minden izét egy még esmérttelen érzet eránta.

Háboru dulta belül. Sokképpen változik arcza:

A’ fzép Kuldínát fzáz és fzáz féle alakban

Látta. Szelíd mostan, mint a’ melly gerlicze kézbül

Táplálást fzedeget, ’s azután vállára urának

Könnyű fzárnyon emelkedvén, elkezdi nyögését.

Majd gőgös, ’s fefzesebb, mint lánytul kellene várni,

’S kit megfog fzépsége, vadul gúnyollya fzerelmét.

„Mért, ha fzerelmes tűz pislog benn, kérdi magátul,

Mért vonul el hidegen tőlem, ’s annyának ölébe

Röjti fzemét, és látását kéfzántag irigyli?

Olly hanyag, olly idegen hozzám még nem vala senki

Mint ő, a’ kegyetlen; mint ő, ki megölte nyugalmam.

Vagy, de talán hiu mind, mit most én gondolok, és ő

Ártatlan, ha tekintni reám tiltotta fzemérme,

’ távozttát ez okozta? vagy én nem fzólltam idommal,

És rebegő nyelvem botlása piríttya helyettem? –

Még sem! nincsen ez így! te csalatkozol; álmokat álmodfz,

Mellyek elillannak mint a’ gőz, majd ha kitifztul

Kábultságábul most ennyire háborus elméd.

El vagyon ő foglalva; ’s legyen! forgasd ki efzedbül

Emlékét; ’s fzégyelld  hogy lennél rabja leánynak.

Nem! soha nem fzeretek! jer viffza előbbi fzabadság!”

Ezt mondotta; ’s lovát két sarkantyúba fzorítván,

Mint kit az ellenség kifzalafzt, elvágtata sebtest,

’S édesen öldöklő sérelmét vitte magával. –

Igy volt ő, valamint, igy van ’s Leffz mind, ki fzerelmes,

A’ fzikrát, mikoron fzületik, ha megoltni mulafztya.

Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.

Képlaki Vilma: Fohász

Nem refzket a’ jövendőtől,

URAM, Ki tégedet fél;

Az minden bal sors’ trucczára

Nyugodt ’s víg életet él.

Annak a’ pufzta is Éden,

Kit nehéz vád nem terhel;

annak minden időfzakafz

Bőv örömöket érlel.

Te nyomorult, kinek fzívét

Özön bánat fzorítja,

Borulj Isten előtt porba,

’S ő lelked’ felvidítja.

Kövessd példáját azoknak,

Kik ekképpen nyertek bért.

Való boldog nem volt ’s nem leffz,

Ki e’ jó útról eltért.

Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.