Szeresd hazádat és ne mondd:
A néma szeretet
Szűz mint a lélek, melynek a
Nyelv még nem véthetett.
Tégy érte mindent: éltedet,
Ha kell, csekélybe vedd;
De a hazát könnyelmüen
Kockára ki ne tedd.
S nemcsak dicsőké a haza;
A munkás, pór, szegény,
Bár észrevétlen, dolgozik
A hon derűletén.
Tűrj érte mindent, a mi bánt,
Kínt, szégyent, és halált:
De el ne szenvedd, el ne tűrd
Véred gyalázatát.
S ne csak veszélyben légy serény,
A béke vészesebb,
S melyet vág álmos népeken,
Gyógyíthatatlanb a seb.
Gondold meg, mennyit érsz: eszed,
Szived, pénzed, karod;
S fukar légy, alkván a honért,
Ha azt feláldozod.
S midőn a legtöbb emberek
Csüggednek várni jót
Családjok-, társaik- s magokért,
Ha sorsok csalfa volt;
Midőn nem méltatott
erény
És bűn, mely célt nem ér,
Kifárad újra küzdeni
A vágyott javakért;
Midőn a legbuzgóbb anya
Remény- s munkátalan,
S a veszni indult gyermekért
Csak sóhajtása van:
Te még, oh honfi, ébren állj,
Remélni, tenni hő,
Míg a honból, kin lelked függ,
Van egy darabka kő.
S midőn setét lesz a világ
És minden tűz kiég,
A honfiszívben fenmarad
Egy élő szikra még.
S hol honfi húnyt, e szikra ég
Fenn a sirhalmokon:
Bal századoknak éjin át
e lángban él a hon.
S kihált hamvából a dicső
Göröghon újra kél,
Felhozza régi hőseit
E szikra fényinél.
E szikra a hon napja lesz,
S hol fénye hőn ragyog,
Az élet a hon kebelén
Ujúlva feldobog.
És újra felvirúl a föld
A merre a szem néz,
És minden, a ki rajta él,
Munkára, tettre kész.
S a nemzet isten képe lesz,
Nemes, nagy és dicső,
Hatalma, üdve és neve
Az éggel mérkező.
Oh honfi, őrizd e tüzet,
S ne félj, ha vész borúl:
E szikra fényt ad és hevet
S ég olthatatlanúl.
Forrás: Nemzeti dalkönyvecske Bp., Lampel R. Könyvkiadása
1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése