(Emlékezés Reményire)
Hallod, hallod a hegedűt!
Oh hogy sir, hogy kesereg!
Négy kis húrban ennyi bánat
Nem is tudom hogy fér meg:
Mint az erdő néma árnyán
A csalogány éneke;
Mint az édes anya sirján
Zokog árva gyermeke…
Hallod, hallod a hegedűt!
Oh figyelj húrjaira!
Hogy kél, hogy zúg végig rajtok
A Rákóczi vihara.
Benne vád és benne bánat,
Mely lesújt, meg fölemel.
Sír a multon, - ám dijába
Nagy jövendőt követel!
Átka fölzúg… abba kardok
Csattogása elvegyűl;
Csatazaj csörg… pedig csak egy
Kis nyirettyü hegedül.
Hallod, hallod a hegedűt!...
Most megint a néphez szól.
Milliók öröme, búja
Viszhangzik húrjaiból.
Most a csikós kurjantása
S vidám füttye hangzik fel,
A mikor a csárdás közben
Barna szép leányt ölel.
Majd az arató leányok
Ajkiról kél játszi dal;
Föl-fölzendül, s időnként a
Távol messziségbe hal,
Most a bús legény keserve,
Kit babája megcsala…
Ablak alatt, titkos éjben
Fel-felsiró furolya.
Majd a három százados bú
Ríkatja a húrokat,
Olyan érzőn, olyan fájva:
Hogy a húr is megszakad…
Hallod, hallod a hegedűt!
Buzdít, kacag, keserget…
Négy kis húrban annyi érzés
Nem is tudom hogy fér meg!...
Forrás: Nemzeti dalkönyvecske Bp., Lampel R. Könyvkiadása
1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése