2019. aug. 18.

Garay János: A magyarok Mózese




Szép Ázsiának földén, a szittya nagy sikon,
Büszkén miként a párduc, mint sólyom szabadon
A zúgó Don tövében egy ősi nép lakott
Dicső Magóg vérének véréből sarjadott.

Nem győzte meg még eddig ellenség fegyvere,
Honn áldás volt tanyája, künn rettegett hire;
De a mit nem tehettek ellenség és halál,
Gyérítni kezdi vérét önátka – a viszály.

A föld, mely édes anyja volt ezred éven át.
Nem birja már emlőjén a nemzetség sokát;
Följajdul terhe ellen a kimerűlt anya,
S anyjára s egymás ellen föllázad ön faja.

S forr, zúg a párt dühétől sok tábor és telep,
A testvérháborúnak zászlója fönlebeg;
Tolúl, gyülekszik a nép, gyülése rettenet!
Hangos torokkal ordít fegyvert és kenyeret.

Ott, mint a vészkavarta tenger hullámiból
A mennydörgés igéje, egy edzett hős kiszól;
Megismerik szaváról, s szavára csend leszen,
Megismerik, felállván, a hősi termeten.

Hős Álmos ő, hatalmas Ügek dicső fia,
Mint a fehér galambtoll hótiszta ősz haja,
Fényes, bogár szemével mint nap körültekint,
Izmos, vitéz karáról erő hatalma int.

„Halljátok, - szólt s hallgaták – vitézlő magyarok
Mért rontsanak mirajtunk dúlongó belzajok?
Van a földnek hazája még e hazán kívül,
Hol gyermekinknek áldás, nekünk jobb lét derül,

Túl bércen és lapályon a szép hon ott vagyon.
Halakkal és vadakkal s aranynyal gazdagon;
Miénk, csak kell akarnunk, mert rég miénk vala,
Megvette azt vérével nagy Ősünk Attila.

Miként sasok csattogva megszálljuk a hazát,
Belé vetjük virágul a szent egység magát,
Az évek nagy könyvébe vért s tetteket irunk,
És a mi vért elontunk, érette lesz honunk.”

Szólt, s mintha százezer láng buknék ki föld alúl,
Egyszerre százezer kard az ég felé vonul.
S kétszázezer vitéz zúg harsogva: „Esküszünk!
S a merre sorsod elhív, mindütt veled leszünk.”

S azonnal hét nemzetség egymással egyesűl,
Költözni más hazába az ős hazán kivűl.
A földet megkeresni a messze nyúgaton,
Mely a nagy „Isten ostort” uralta egykoron.

S azonnal Álmos és még hat nemzetség feje,
(Kund, Tuhutum, Előd, Und, Tas, Huba a neve)
A frígyet szentesítni megvágja hős karát, -
Arany serleg fogadja a hét vér hét faját.

Egyűve folyt a hős vér s együtt ivák meg ők,
Nagy, szent kötést e naptól egymásnak esküvők;
Az eskü törvénynyé lőn; a törvény pontja őt;
„Míg él csak Álmos vére úr a nemzet fölött.”

„A harc dijából osztályt nyer minden törzsvezér.”
„Törvényhozás a törzsökfők nélkül mit sem ér.”
„De vére folyjon, a ki a főhez hűtelen.”
„Mint számüzendő a fő, ha hitszegő leszen.”

S völgyön, hegyen keresztül huzódik a sereg.
Imígy huzódik égen a terhes förgeteg;
Délceg, kemény vitézek, és őszek s gyermekek,
S hősek virági, szép nők, vándorlanak velek.

Előttük, mint felhőben az üstökös sugár,
Az ősz vezér bogláros lován rohanva jár;
Lépése egy-egy ország, nézése győzelem, -
Igy jár a szittya nép közt a szittyafejdelem.

Országot ért és népet utjában számtalant;
Volt útja harc és munka, fáradság és kaland, -
Míg végre táborával Munkács és Ung elett
Kárpát egekbe nyúló ormára érkezett.

Ott néma, szent örömmel megáll az ősz vitéz,
Örömkönyűs szemekkel a szép országra néz,
Mely hallal és vadakkal s aranynyal gazdagon
Mint egy virágkert elfut a termékeny sikon.

Majd, mint kinek lelkében nagy gondolat fakad,
Megrázkodik valója s a téren elmutat:
„Itt van hazátok – így szól – határinál vagyunk!
De a ki megszerzendi, csak istenünk s karunk.

Istenbe s karotokba, ne másba bízzatok:
Csak úgy leend tiétek e hon s ti szabadok!
Erős vitézség kell most; van az ti bennetek;
Én nyugalomra szállok, - ti tenni menjetek!

S te, a ki e munkára égtől hivatva vagy,
Fiam, légy munkabíró, légy hőslelkü, légy nagy;
A fejdelem kezében a nép viaszdarab, -
Jaj annak, a ki abból csak bábokat farag!”

Szólott, s a honvadászó szilaj, vitéz hadak
A párducos Árpáddal előrezúgtanak,
Kürt harsan, szól az ének, a harcra felhivó,
A felriasztott ország egy óriás echó.

És Kárpát hegytetőjén fenn áll az ősz vezér,
Egekbe nyujtott karral áldást a népre kér;
Hosszú fehér fürtével szellők enyelgenek,
Lelkében egy leendő hon álmi rezgenek!

Forrás: Nemzeti dalkönyvecske Bp., Lampel R. Könyvkiadása 1877.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése