Kié a gazdag tartomány
Közötte a Tiszának?
Bolgárok népe hódol ott
A nagyhírű Zalánnak,
A gabnagazdag rónaság
Arany kalászszal tartja ki,
Alpár hizalmas mezeje
Marhát, lovat tenyészt neki.
De rögtönebben, mint a nyár
Felhői megtolúlnak,
Árpáddal a magyar hadak
Mély Ungon átnyomúlnak.
A két had összeütközik;
Nincs irgalom, nincs kegyelem;
A harc után kürt harsadoz;
- Magyar hadé a győzelem!
Ki űl Biharban oly dusan
Gyémánt s arany ruhában?
Toborzó, hanga, vígalom
És lakma mámorában?
Aklában annyi pompaló,
Hint háremében kéjleány;
Ki volna más, mint Mén-Maróth,
A chazar herceg, trónusán.
De rögtönebben, mint az ár,
Mely hegytetőrül ömlik,
Árpáddal a magyar hadak
Bihart körűlözönlik.
A két had összeütközik,
Nincs irgalom, nincs kegyelem, -
A harc után kürt rívadoz:
Magyar hadé a győzelem!
Mi ország az, megette ott
A roppant rengetegnek,
Hol a hegyek aknáiban
Só és arany teremnek?
Erdély az, a vitéz Geló
Oláh hercegnek székhelye,
Nagy Etelénk megtört hada
Maradványának menhelye.
De rögtönebben mint az ég
Villáma földre csattan,
Árpáddal a magyar sereg
Serény lovaira pattan;
A két had összeütközik,
Nincs irgalom, nincs kegyelem, -
A harc után kürt harsadoz:
Magyar hadé a győzelem!
Mely nép tanyáz dús telkein
A szép Pannoniának,
Mely völgygyel, hegygyel változik
Bal partin a Dunának?
Rómának sarjadékai
Egy uj édent tenyésztnek itt;
Ekét hordozva térein,
Borággal hintve hegyeit.
De rögtönebb mint gondolat,
Partján Kelemföldének,
Árpáddal a magyar hadak
Dunán is átkelének.
A két had összeütközik,
Nincs irgalom, nincs kegyelem, -
A harc után kürt rivadoz:
Magyar hadé a győzelem!
S volnál kétszer hatalmasabb
Mint vagy, tótok királya!
Hires Szvatopluk
téged is
Lesújt a harc viszálya:
Istennek szól itt végzete,
istennek sújt itt ostora,
A merre mégyen, győzni fog
A magyaroknak tábora.
És menne még tovább is igy,
Ország után országra;
De hármat üt Árpád vezér
Rettentő paizsára.
Az első sziklaroppanás,
A másik tengerbődület,
A harmadik kemény ütés
Miként az égi dörrenet.
Elsőre a kemény hadak
Rohantukban megállnak;
Másikra mint a rajsereg
Árpád körébe szállnak;
A harmadikra csend leszen
Mérföldnyi messzeség fölött,
S a hős – egy félisten – feláll
Kétszázezer vitéz között.
„Hová, hová vitéz sereg?
Mindennek van határa!”
Szól a vezér, s mint nap kisüt
A fenség homlokára.
„Az ősi föld megnyerve már,
Ennél egyéb nem kell nekünk, -
Hazát szerezni volt
a cél,
A véres harc csak eszközünk.
A nyert hazát megtartani
Lesz szívünk aggodalma;
Erő, egység, közértelem
Nagy nemzetünk hatalma!
Elég a harc, elég a vér,
Nem dicstelen, ha pihenünk, -
A munka végbevíve már,
Most halljon hálát
istenünk!”
És régi, ős szokás szerint
Nagy áldomást ütének,
Fehér lovakkal áldozók
A magyarok istenének.
S közben miként éjszak szele
Ha végig zúg völgyön hegyen,
Hangzék az összes háladal
Hatalmas-ékes-lelkesen!
S eljöttek a hon apjai,
A nemzet hét vezére,
Győzelmök zsengéit tevén
Az oltár szent kövére;
Elhozta a sík pásztora
Marháját és föltette azt,
A hegy lakója színborát,
Arany kalászát a paraszt.
Eljöttek a hókeblü nők,
Ékei az ú j hazának,
S a tűz előtt letérdelők
Búzgón imádkozának:
„Oh magyaroknak istene!
Oh áldd meg ezt a nemzetet!
Adj néki mindent a mi kell,
Adj egyetértő érzetet!”
Forrás: Nemzeti dalkönyvecske Bp., Lampel R. Könyvkiadása
1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése