Miről apám nagy búsan szólt,
Hogy itt hajdan szebb élet volt,
Érzi szivem, s felsohajtok,
A mint Rákos terén szántok.
Hol Mátyás, az igazságos?
Te láttad őt, boldog Rákos!
Tán itt nyargalt hajdanában,
Hol én szántok mostanában,
Mondják, itten vitéz urak
Összegyültek, tanakodtak;
S ha csatára trombitáltak,
Mint a sasok víni szálltak.
Eltüntek ők; Rákos, te állsz,
Meződön hány embert táplálsz;
Hej de magyart alig látok,
S nehéz szívvel tovább szántok. –
Pest-Budáról sok nép kijár,
S alig érti nyelvünket már.
Hej! maholnap a magyar szó
Ritka mint a fehér holló.
Hűs szél támad onnan fölül,
Zúgó szárnyán sötét köd ül;
Tán a por is e szép mezőn
Nemes szívek hamvából jön.
Barna leány a faluból!
Hej ne igyál a Rákosból;
Magyar csonton foly a vize,
Könyektől sós annak ize.
Rákos! Rákos! hová lettél?
Szép híredből beh kiestél!
Fáj szivem, fáj, ha ezt látom,
S hazám földét sírva szántom.
Forrás: Nemzeti dalkönyvecske Bp., Lampel R. Könyvkiadása
1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése