Egy dalt, egy dalt,
Ó Nympha, kedvesednek
Folyásod partjain!
Egy dalt, mely egyszerűen
Egy dalt, mely égi hévvel
A szívhez szóljon és tehozzád!
Kettő szerelme kebelemnek,
Egy hon és egy leány:
Azt vérző szívvel, ezt epedve,
Azt lángolóan, ezt mosolyogva
Tekintvén, ölelem,
De büszke lesz szivem, s dobog,
S önérzés száll ki homlokomra,
Ha képeik lengenek felém.
Kegygyel teljes, de búsan
Tűnik fel képed, ó hon!
Mint Róma Caesar álmain.
Ó szent, ó szent!
De fájdalomnak érzete,
mely rólad súgárzik reám!
De te mosolyogva jősz
Ó lyány, mint május reggelén
Az újjá szült nap ragyog.
És kebleden
Mint olvad el a bú,
És kebleden kívül
Mint nincs öröm!
Ó hon, ha egy pillantatig
Szétoszlik felleged,
S vígan mosolygsz:
Olympig szállnak érzetim,
S láng és erő keblembe.
S ha, lyányka, néked
Szelíd bánat leng arcodon,
Könyekben dőlök karjaidra,
S vigasztalást lelsz ajkamon.
Ó lyány, hamvvedreden
Búsan kél egykor a dal,
S majd szárnya fenlebegvén,
Harmatjából egének
Csöppent vigasztalást.
De néked élni kell, ó hon!
S örökre, mint tavasz virúlni –
Ah,mert omladékidon
Reszketve fognék szétomolni
Hazám, hazám!
Forrás: Nemzeti dalkönyvecske Bp., Lampel R. Könyvkiadása
1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése