Dsida Jenő: Imádság

Uram! borzasztó! megöl ez a köd,

Ez a homályos , titkos sejtelem!

Mint mázsasúly, mint vérszopó vampírhad,

Úgy nyom lefelé, úgy ül lelkemen,-

Sehol menekvés! Sehol pihenő!

Homály előttem és hátam megett!...

Oh, ez a tespedt, gyilkos félhomály

Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!

Szökkenjen lángba éther, levegő!

Tüzes lángkévét löveljen a föld!

Szemet-vakító tűztenger legyen,

Mi földet, eget és mindent betölt! –

S aki versenyt zúg, sír a felsikoltó,

Jajongó lánggal énmagam legyek!...

- Csak ez a sápadt, kínzó félhomály,

Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!

Vagy nem bánom, ha sötétség borúl rám,

A nem-tudásnak örök éjjele,

Melyben kialszik érzés, gondolat,

S az öntudatnak halvány mécsbele;

A mindenségből egy nagy semmiség lesz,

Nem lesz kérdés és nem lesz felelet...

Semmit se bánok, csak e félhomály

Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.