Ijessz
meg engem, Istenem,
szükségem
van a haragodra.
Bukj
föl az árból hirtelen,
ne
rántson el a semmi sodra.
Én,
akit föltaszít a ló,
s
a porból éppen hogy kilátszom,
nem
ember szívébe való
nagy
kínok késeivel játszom.
Gyulékony
vagyok, s mint a nap,
oly
lángot lobbantottam – vedd el!
Ordíts
reám, hogy nem szabad!
Csapj
a kezemre menyköveddel.
És
verje bosszúd, vagy kegyed
belém:
a bűntelenség vétek!
Hisz
hogy ily ártatlan legyek,
az
a pokolnál jobban éget.
Vad,
habzó nyálú tengerek
falatjaként
forgok, ha fekszem,
s
egyedül. Már mindent merek,
de
nincs értelme semminek sem.
Meghalni
lélekzetemet
fojtom
vissza, ha nem versz bottal
és
úgy nézek farkasszemet,
emberarcú,
a hiányoddal!
Forrás:
Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó
1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése