forrás: nyugat.oszk.hu
Mint
a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről
a szemnek kifaragva szépen,
de
befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak
darabos szikla s durva törés tátog:
ilyen
szentek vagyunk mi!
Micsoda
ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy
bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen,
szennyesen, s félig születetlen,
hova
nem süt a nap, hova nem fér a szem?
Krisztus
urunk, segíts meg!
Hallottunk
ájtatós, régi faragókat,
kik
mindent egyforma türelemmel róttak,
nem
törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva,
hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.
Bár
ilyenek lennénk mi!
Úgyis
csak az Úr lát mindenki szemével,
s
hamit temagadból szégyenkezve nézel,
tudd
meg lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az
Isten is nézi, az Isten is látja!
Krisztus
urunk, segíts meg!
Óh
jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme,
amikor
magad vagy az Itélő kéme?!
Strucc-mód
fur a percek vak fővenye alá
balga
fejünk- s így ér a félig-kész Halál,
s
akkor mivé leszünk mi?
Gyónatlan
és vakon, az évek szennyével
löknek
egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek
nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva,
mosatlan hull vissza a rögbe.
Krisztus
urunk, segíts meg!
Ki
farag valaha bennünket egészre,
ha
nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha
nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb
mélyünkbe belefúró fúró?
szenvedésre
lettünk mi.
Szenvedni
annyi, int diadalt aratni:
Óh
hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg
méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson
majdan szobros csarnokába.
Krisztus
urunk, segíts meg!
Forrás:
Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó
1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése