Vonj
sugaradba Istenem!
mint
madár a fészkére, szállnék hozzád,
de
látod, a rét örömei közt
elpattant
a szárnyam csontja.
Végy
kosaradba Istenem!
mint
hal a horogra, sietnék hozzád,
d
e látod, a gyürüző mélynek
rám-tekeredett
ezernyi hinárja.
Lelkemet
mért áztatod
maró-lúgban
évek óta,
ha
sose végzel a mosással?
Kondérodban
a tüzes lé
minek
fortyog körülöttem,
ha
sohase puhulok meg?
Mit
akarsz szőni belőlem,
ha
mindig elmállok, mint a szecska?
Gonoszaid
megtérnek, de hozzám
sose
jön el a te országod.
Szivemet
kétféle húzás tépi,
egyre
lyukasabb, egyre zavartabb –
ládd-e,
sokszor már azt se tudom,
melyik
a te horgod zsinegje
s
melyik a mélység inda-köteléke.
Vonj
hevesebben! ön-erőmből
nem
jutok én soha hozzád.
Forrás:
Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó
1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése