Karinthy Frigyes: Hess, madár!

Vijjog fölöttem iszonyú szárnyain
A tátott csőrű, fekete fejű,
Csattogó, vijjogó keselyű.

Csattog és vijjog fészkem fölött,
Zuhog le tüzes nyelve:
Repülni akar, reggelre kelve.

És noszogat, gyere már, nosza már,
Így kell, meg így, bontani szárnyat.
Gyere már, nosza már, várnak.

Így kell bontani, emelni, kitárni;
Ne oly gyáván, ügyetlen-csacskán -
Ugorj már, ugorj ki, fiacskám.

Csapong nagy ívekben, mutatja, tanítja,
De követni nem merem én
S állok a fészek peremén.

Úgy teszek, mintha akarnék;
Ugrom és visszaesem -
Mert nem megyek szivesen.

Hunyorgok pisla szemekkel,
Tollam borzadva dermed,
Vakaródzva didergek.

Tudtam, te vagy az, láttalak jönni,
Messziről fekete pont:
Alkonyuló horizont.

Hallod-e, már nem vártalak én,
Reggeli kiáltás a bérceken át,
Süket sikoly, keresi fiát.

Én már jól érzem magam itt
Az oduba, amibe tettél,
Mert szerettél, vagy mert nem szerettél.

Ó, édes a lágy sárból rakott ágy,
S a giliszta jó eledel -
Jaj, nem megyek, anyám, veled el!

Majd ugrom, ne félj, de csak lefelé,
Ha kihül a fészek alattam:
Zárt szárnnyal, pihébe-ragadtan.

Fekete párom, borzas bogaram,
Testvérek, csitri csibék,
Bujjatok idébb kicsikét.

Valami denevér röpköd a szélben,
Csapjatok lármát, zenebonát -
Hess, madár!
Kergessétek az ablakon át!

Csapkod messziről, tünő szárnyain:
Alkonyuló horizont,
Fekete pont -
Jobb lenne nem látni viszont.