Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,
Melyben sugár s könny lágyan összefoly.
Jól tudtam, hogy nagy, nagy bánatja volt.
Nem láttam mégse bájosabb mosolyt.
Faggattam, kértem: Nos, mi bántja hát?
De mást nem láttam, csak szép mosolyát.
Rajtam pihent a könny-áztatta szem,
S mosollyal mondta: Nem fáj semmi sem!
Mint vándor-angyal járt e bús világban.
Ha égre nézett, mosolyogni láttam.
Úgy tetszett nékem: a magasba fönt
Mosolygó szemmel társakat köszönt.
Utólszor láttam. Sírtak körülötte.
És ő mosolygott. Némán. Mindörökre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése