Huszár Boglárka: Egyedül
Ifjúságod nagy, izzó lobogása
Alvó lelkembe tűzcsóvát vetett.
Aludtam, és a vállam megragadtad,
Hogy megmutasd az életet.
Kapuk nyíltak meg, s a világba hívtak,
És fölpattant sok-sok titok.
Alig voltam tiéd, de annyi rózsát
Az élet többé nem nyitott.
Be jaj volt, amikor nyomod vesztettem,
Fölvertem érted nappalt, éjszakát,
Követeltem és könyörögtem érted,
S éreztem éven, száz mérföldön át
Szíved verését, vergődéség értem.
A ködben, árnyban hol vagy, mily úton,
A milliók közt merre vitt a lépted:
Ma sem tudom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése