Heinrich Vogeler festménye: Búcsú
És nem tudom, miért jöttél utamba.
- Esti, hazug, sápadt világításban.
Hogy alakod is a ködbe elsuhanva?
Ha néha szent, lopott percek során
Szemünk tűznyila egymásba akad,
Hogy nézzük egymást, néma két talány,
Kiknek egymást megfejtni nem szabad?
Hogy meglássam a boldogságot benned,
Csak messzi üvegfalakon át,
S lobogó ifjúságom eljegyezze
Egy életőrlő, nagy szomorúság?
Hogy a lelkemben mind sírig kövess,
Hozzám szegődve örök társul,
De küszöbömre sohase jöhess,
Csak éjjel, csak testetlen álmodásul?
Hogy te legyél a legforróbb ígéret,
S ígéretnek maradj, ne légy enyém?
Külön égjen ki a vérem s a véred,
Azért jöttél elém?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése