Zelk Zoltán: A költő szerencséje

 

Egyszer majd én is kimegyek
a lóversenypályára - - -
fülembe súgja Krúdy úr:
Az ötös lovat játssza...
Bajszos, szép arcát emeli
a gyűrött turfújságból:
Persze hogy azt, csak az ötöst...
mondja Hunyady Sándor.
És dobognak már a lovak,
forr, sistereg a pálya -
mint Krúdy úr pegazusa,
úgy röpül az a sárga!
A többi tíz amíg lohol,
az ÖTÖS beröpülte
Nyírséget már és Óbudát,
úgy száll vissza a fűre.
Öt hossz? tíz hossz? ezer talán!
A végét mondom már csak,
mikor Krúdy és Hunyady
éppen konflisba szállnak
s én mondanám, hogy Köszönöm,
de mire szót találok,
a fellegek közt viszi már
a ló a két varázslót:
a konflist is az az ÖTÖS,
ő röpíti az égen...
s én állok csak, mi mást tegyek,
számolva tenger pénzemet.