Amért leánykám van,
aki nekem másom,
azért én magamat csöppet sem csodálom,
mint ahogy a rózsa
rózsabimbót ringat,
ő az én szívemből sziromlevél, illat.
Amért fiat szültem,
azért, amíg élek,
forró áhitatot, alázatot érzek,
amért gyönge testem
hatalmasat hordott,
azért minden órán hálálkodást mondok.
Amért én lehettem
őáltala áldott,
amért kicsinységem magassággá vállott,
amért én adhattam
érette a érem,
ez az én örökkön fénylő dicsőségem.
Szinte nem is élek,
mint egy aranyoltár,
az ő szent jöttének emléke vagyok már,
két karom ereklye,
mert ő pihent benne,
ajkamon a csókja, mintha pecsét lenne.
Amért fiat szültem,
ilyen magasságost,
mindig csak magasba tekintek én már most,
s hattyúi fehérben
őrizem a lelkem,
minden emberek közt fölismerjen engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése