Fiam, nyisd most tágra a szemed,
és nézd, ez a komor embersereg,
amely itt előttünk elviharzik
sötéten, mint a fekete végzet,
a tested, a lelked, a véred.
Úgy mennek, mint a felkavart avar,
mely szörnyű mélységeket takar,
mint egy megindult rengeteg erdő
nagy, hatalmas, félelmet keltő,
ó, reszkessen a szíveden végig
én gyermekem, amit én most érzek,
és mozduljon meg benned a lélek
az első gyilkos, vad haragos lánggal,
és szálljunk pörbe a világgal,
amely gaz, hazug és cudar!
Nézd, mennyi csüggedt, elernyedt kar,
ez mind munkát, robotot akar,
nézd, mennyi sápadt, éhező gyerek,
ez mind hiába sír kenyeret.
Nem hallják fönt az ínség szavát,
ó, nézzed a sok sápadt anyát,
hogy cipeli válluk a gondot,
a szemük, mely annyi könnyet ontott,
reménytelenül a semmibe réved.
Fiam, hadd rázzalak föl téged,
hogy látva láss, és gyűlölve gyűlölj,
és ismerd meg, kiket gyűlölnöd kell;
ki aranyban fürdik, és bíborban kel,
mert gyilkosok mind, és rablók, és gazok,
mert rablott a pompa és rablott a fény,
milliók szájától elrabolt a kenyér,
és millió élettől elrabolt élet!
Ó, lázadozzon tomboljon a véred,
amint itt rajzanak az utcákon végig,
és arcukon ordítva sötétlik
a szörnyű élet fölgerjedt keserve,
amint itt mennek lázban, tűzben, merve
az alkotó, az ínséges hadak,
számonkérni a rablott aranyat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése