Ki nem olvasta a „TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJÁ”-t, a világirodalomnak egyik leghatásosabb regényét, mely ezelőtt félszázaddal bejárta a világot, minden nyelvre (magyarra is) lefordították, drámai feldolgozásban a színpadokon is hatást tett, s képben, rajzban sokféleképp megörökítették? Most ugyan már jórészt feledésbe ment, lázas hatása egészen elmúlt. De az öregek még jól emlékeznek rá, mily roppant benyomást tett, nem csak Amerikában, ahol a még akkor el nem törült rabszolgaság ellen a leghatalmasabban izgatott, hanem Európában is, ahol az érzékeny szívek könnyeikkel áztatták lapjait s eleven tollal rajzolt alakjai mélyen bevésődtek az emlékezetbe.
Általános volt a hit akkor is, hogy e regény nem egészen költemény, s valami igaz tény szolgál alapjául. Valóban, volt is valami ebben, ha nem is oly értelemben, mint általánosan hitték.
Egy Henson Jósiás nevű, rabszolga-néger szülőktől származott rabszolga, aki magát kiváltotta s pappá lett, akkoriban írta meg önéletrajzát. BEECHER-Stowe Henriette ezt elolvasta, fölkereste az írót, tőle egyet-mást hallott még a rabszolgaéletből, a négertartó ültetvényesek, felvigyázók és rabszolga-kereskedők kegyetlenségeiből; maga a Henson Jósiás nemes, komoly alakja is mélységesen megindította. S mint ez elemekből együttvéve írta aztán a „Tamás bátya kunyhója” című regényét, mely a rabszolga-életet s magának Tamás bátyának és családjának tragikus sorsát oly megragadó ecsettel festi, de teljességgel nem a Henson Jósiás életéből van véve, legfölebb egyes részletek, adomák, apró vonások vannak kölcsönözve részint a kiadott önéletrajzból, részint a Henson szóbeli előadásaiból. Mindamellett is általánosan elterjedt a vélemény, hogy a Beecher-Stowe asszony Tamás bátyjának nem más az előképe, vagy eredetije, mint éppen Henson Jósiás, a néger rabszolgából lett metodista lelkész.
HENSON Maryland államban 1789. június 15-én született. Apját, a ki egy felügyelő bántalmazásai ellen védte nejét, iszonyú kínzások: száz korbácsütés, s fülénél fogva egy kapuhoz kiszegzés után arra ítélték, hogy családjától örökre szakíttassék el. El is hurcolták s más állam területére adták el; családja sohasem is látta többé. Így kezdődött a kis Jósiás élete. Anyja azonban vallásos nő volt, s őt jó erkölcsökben és nemes elvekben nevelte. Olvasni ugyan nem tudott, de amit elolvastak előtte, megtartá emlékezetében: a bibliát majdnem könyv nélkül tudta, s már fiatal korában prédikált rabszolgatársainak. Sok viszontagság s keserves szenvedések után összegyűjtött magának annyi pénzt, hogy megválthassa magát. Lefizette váltságdíját, 450 dollárt, de lelketlen gazdája, felhasználta azt, hogy olvasni nem tud, úgy írta szabadító levelébe, hogy csak egy részét fizette le váltságdíjának s még ezer dollárt kell fizetnie. E gazság azonban feloldozta Jósiást minden kötelezettség alól s családjával együtt Kanadába szökött. Itt keze munkájával kereste kenyerét, gyermekeit iskolába járatta, s öreg korára maga is megtanult olvasni egyik fiától és azontúl egészen a lelkészi pályára szentelte magát.
Ekkoriban már a négerek felszabadítása s a rabszolgaság eltörlése minden derék ember jelszava volt Amerikában. Csak a déli államokban voltak még ellenségei az eszmének. Szövetségek alakultak e célból; Henson is a szövetség tagja lett, több ízben beutazta a rabszolgatartó államokat, enyhítni szerencsétlen testvérei sorsán, prédikált s izgatott a felszabadítás érdekében. A diadalt végre is fegyverrel kellett kivívni; az Egyesült Államok déli államai feltámadtak a rabszolgaság eltörlését kimondó törvényhozás ellen, de legyőzettek s Henson Jósiás megérhette, hogy az amerikai nagy köztársaságban nincs többé rabszolga.
Európában háromszor utazott. Legutóbb 1877-ben; s oly nagy tiszteletben részesült, hogy az angol királynő is látni kívánta, s el is fogadta windsori palotájában.
-á-r-
Forrás: Tanulók Lapja 7. évf. 16. szám, 1900. jan. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése