Szalay Károly (1859-1938): Tóparton

Megállok néha alkonyatkor
A tó vizénél s hallgatom,
Mint zizzen a nád az esti szélben
S kél halk moraj zsongó habon.

Így kél szivemben szunnyadó vágy,
Minek nevet nem adhatok;
S míg fogva tart bűvös igézet,
Szorongó szivvel hallgatok.

A míg künn a zsongás csendre válik
s elhallgatnak nádak s habok,
Mire vágyamnak szárnya támad:
Szivemben rég vihar zajog.

Forrás: Tanulók Lapja 7. évf. 19. szám, 1900. febr. 4.