Elmúlt a természet
Hosszú téli álma:
Öltözködve a fák
Zöldellő ruhába.
Az ég arca nyájas
Harmatot, sugárt hint:
Kertnek szép virági:
Tubarózsa, jácint.
Az virul fehérlő
Illatos fejével:
Ez, a tiszta mennynél
Bájosabban kékel,
Mintha a fehér s kék
Liljomok szerelme
Szülte volna őket...
Mását rálehelve.
És úgy is volt a két
Virág származása:
Boldog kéj öléből
Jöttek a világra.
Az iker-testvéren
Van dús illat és kék:
Egyik hordja apja,
Másik anyja képét.
Mint malasztos béke-
Mint szerelmi zálog:
A harc éjszakáján
Lettek a virágok.
Hogy édestestvérek,
Mit sem tudva róla:
Egymást hűn szerették
Jácint, tubarózsa.
Hanem a fehér- s kék
Liliom: szüléik,
Két testvér szerelmét
Visszatetszve nézik:
S titkon kíméletlen
Terveket koholnak:
Hogy szakadna vége
A boldog viszonynak.
De hű szívvel a csel
Mire tudna menni?
Az igaz szerelmet
El nem rontja semmi!
S még hívebben simul
Virág a virághoz,
Míg egy hatalmas kéz
Elválást határoz.
Tiltva van, de mégis
Össze-összejőnek!
Míg a sors örökre
Elválasztja őket.
És hogy látni egymást
Alkalmok se légyen:
Egyik nyit tavasszal,
Másik nyár-középen.
Korán jön a jácint
S szétnéz a világon:
De még a völgy, halom
Áll pusztán, kopáron.
Elbúsúl - nincs sehol
A hű tubarózsa...
S aludni a földbe
Visszamégyen újra.
S midőn nyárban a szép
Tubarózsa ébred:
Virágban áll a kert,
Díszlik a természet.
Az ég arca nyájas
Harmatot, sugárt hint...
Ah, csak ő hiányzik:
A gyöngéd kék jácint!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése