Csodálatosan megváltoztak mindenek a változó időben. Most, hogy végig söpri a márciusi napfény az utcákat s arcunkba csap a tavasz legelső lélegzetvétele, alkalmatos idő elmélkedni eme nagy változásról.
Márciusi ifjak készülnek március idusára, amely szintazonképpen eljött, mint teszem azt a tavasz, ez idő tájt, éppen úgy, mint hatvan s egynehány évvel ezelőtt. és mégis milyen másképpen.
Egy-két naftalinos magyar ruha előkerül még az ősi kollégium ifjainak garderóbe-jából, néminemű nemzeti trikolór is megszellőztettetik a szabad levegőn, de egyébként a közvélemény vizeit nem zavarják fel nagyobb mértékben azok a hírek sem, amelyek arról szólnak, hogy egyik képviselő furkósbotot tört magának a képviselőház elnöki trónusának karfájából s hogy a tettleges inzultálások előszele fújdogál a parlamenti foyer-kben.
És jobbára nem sokat törődnek az emberek a száz százalékos lakásbérek, a felszökött húsárak s egyéb nyomorúságokon kívül még azzal sem, ha léket ütnek a képviselő urak az egymás koponyáján.
Mert ki politizál manapság?
*
Mi sem politizálunk s egyáltalán nem akarunk belekeveredni ebbe a csúf mesterségbe, bármint is kínálkozik rá a kedvező alkalom a küszöbön levő március tizenötödike jövetelével.
Csak megállapítjuk ama tényt, hogy a megélhetési gondok erősen ellensúlyozzák a honfiúi búbánat emócióit s hogy sok szép illúziók szivárványos színei alaposan megfakultak az emberi lelkekben.
Ma már sok minden megy hazaárulás számba, amely dolgokért pedig ezelőtt ugyancsak kipellengérezték az embert s nem ütik a szégyenbélyeget a homlokára annak, aki a történelem igazságos ítélőszékének ítéleteit meri hangoztatni s nem fúrnak lyukat fokossal a fején annak, aki például Görgey Arturt a szabadságharc legelső, legvitézebb, leghazafiasabb katonájának tartja.
*
Tempora mutantur...
Én még emlékszem arra az időre, mikor Tisza Kálmánt megbuktatta Debrecen város harmadik választókerülete s az édesapámat szekercével akarta megtámadni egy ácslegény, mert a Tisza Kálmán díszkapujának éjszakai szétrombolását nem minden tekintetben tartotta kulturálisan hazafias cselekedetnek, bár ő történetesen nem is szavazott Tiszta Kálmánra.
Igaz, hogy Tisza Kálmán azért miniszterelnök lett, de a később hatalmas generális életében talán senkinek sem merte volna megmondani nyíltan – még abban az időben -, azt, amit például én nem egyszer hangoztattam kuruckodó piccolózó asztaltársaim előtt, anélkül, hogy megbicskáztak volna érte, hogy ugyanis Kossuth Lajos édesapánk szörnyen elhamarkodta, elszerencsétlenkedte azt az április tizennegyediki ügyet s a nemzet, a királynak egyik napról a másikra való felmondásával, a debreceni trónfosztó határozattal helyrehozhatatlan hibát követett el...
*
Az idők vén fájának hatvan s egynehányszor kellett leveleit elhullajtania, hogy bárki is ki merje mondani az effajta történelmi tanulságokat, amelyek csak annyiban politikaiak, amennyiben a tojás sárgája, fehérje is csirke-számba mehet.
De azért ma már nem zárja ki, hogy az ilyen véleményen levő ember jó hazai ne legyen s nem feltétlenül szükséges, hogy az e nézetet vallók a temesi bánságot négyszögölenként két koronájával vagy még olcsóbban is el akarják adni a muszkának, vagy zabszállítói az osztrák ármádiának...
*
Március tizenötödike az idén talán nem lesz olyan hangos, mint volt csak tíz-tizenöt év előtt is, azért nem kell kétségbe esnie a hazafias kebleknek. Hazafiasság dolgában mióta Árpád bölcsen – bár nem teljesen rendezett jogviszonyok közt -, okkupálta magának szép Magyarországot, mindig voltunk valahogy.
És úgy sohase voltunk, hogy egyáltalán ne lettünk volna!
Ami pedig az eredményeket illeti, Petőfi Sándoron, Jókai Móron, Mikszáth Kálmánon kívül Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Lengyel Menyhért mégis csak magyar fiúk Párizsban, Berlinben, Tokióban meg minden egyéb helyeken s még a budapesti ferencvárosi fiúk is dicsőséget rúgtak Londonban, ahol a versenybírák páholya felett ott lobogott a magyar trikolór. Ugyanaz, amelynek száma bizony csak megfogyatkozott az utóbbi évtized márciusi ünnepségein.
Ami pedig a literatúra és a fotbal közé esik pikturában, muzsikában, műiparban és sok más egyebekben, azokért szintén nem kell a szomszédba mennie a magyarnak...
(Forrás: Debreceni Szemle, 1912. 11. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése