Sardes felől
gondolata gyakran száll erre hozzánk.
Mikor még együtt éltünk, téged mindig
istennőnek mondott s leginkább
örült az énekednek Arignóta.
Most meg Lydia asszonyai között
tündöklik, mint mikor leszállt már
a Nap, s a Hold, a rózsaujjú,
minden csillagnál szebben ragyogja be
fényével a sötét, sós tengert
és a virághozó mezőket.
Szép harmat ömlik, és virulnak
a rózsák, gyönge tubolyák és
mézizü lótuszok illatoznak.
Sokat jár-kél és nyugta nincsen,
Atthisra gondol, kedves lelkét
vágy tölti el, és nehezebb a sorsa...
(Ford.: Trencsényi-Waldapfel Imre)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése